Két erőszakkal vádolt rendőr nem vállalta a hazugságvizsgálatot

2007.05.30. 18:26

A Múzeum körúti erőszak ügyében meggyanúsított öt rendőr közül kettő nem vállalta a poliográfos vizsgálatot - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Morvai Attila hozzátette: egy rendőr kérte, hogy végezzék el rajta a hazugságvizsgálatot, további két rendőrről egyelőre nincs információ, hogy vállalják-e azt. A poligráfos vizsgálatot kérelmező rendőr ügyében még nem döntött az ügyészség.

A szóvivő szólt arról is, hogy elkészült a sértettről készült pszichológusi szakvélemény, ám annak tartalmáról nem kívánt nyilatkozni. A sértett jogi képviselője ugyancsak nem kívánt részletekről beszélni.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság május 19-én helyezte előzetes letartóztatásba azt az öt rendőrt, akiket a Múzeum körúti erőszakos közösülés elkövetése miatt vettek őrizetbe. Két rendőrt erőszakos közösüléssel és hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel, hármat pedig erőszakos közösülés bűnsegédként való elkövetésével gyanúsítanak.

A bíróság indoklása szerint az előzetes letartóztatásra azért volt szükség, mert a gyanúsítottak a sértett befolyásolásával megnehezíthetik az eljárást. A bíróság döntését az ügyészek tudomásul vették, a védők fellebbeztek.

Az ügyben a nyomozás egy 21 éves lány feljelentése alapján indult a Budapesti Nyomozó Ügyészségen. A lány állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcában megerőszakolta.

Az elkövetéssel meggyanúsított rendőrök szolgálati viszonyát felfüggesztették. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) kötelékébe tartoztak, hárman zászlósok, vagyis régebben teljesítenek szolgálatot, ketten a gyanúsítottak közül őrmesterek, vagyis három évnél kevesebb a szolgálati viszonyuk időtartama.

KAPCSOLÓDÓ CIKK