Kigyulladt egy raktár a volt vágóhídon

Vágólapra másolva!
Kigyulladt szerda este egy ötszintes raktárépület a fővárosi Soroksári úton, a régi vágóhíd területén. A legmagasabb riasztási fokzozatban érkező tűzoltók még csütörtök reggel is küzdöttek a lángokkal. Személyi sérülésről nem érkezett hír.
Vágólapra másolva!

Tűz ütött ki szerdán késő este egy raktárnak használt, ötezer négyzetméter alapterületű ötszintes épületben a Soroksári úton, Budapesten a IX. kerületben.

Molnár Péter tűzoltó szóvivő szerint a valamikori vágóhíd területén lévő épületben több ezer négyzetméteren égett mind az öt szint és a tetőzet. A riasztási fokozat a skálán a legmagasabb: ötös, kiemelt volt.

A tűzoltók kilenc vízsugárral és két emelőkosárra szerelt vízsugárral kezdték meg az oltást, amelyet nehezített, hogy nem találtak feljárókat az épületben, amelynek labirintusszerű belső elrendezése ráadásul teljesen megtelt füsttel.

A tűzoltóság központi ügyelete csütörtök reggel közölte, hogy amikor hajnalban már az utómunkálatokat végezték, a tető néhány pontján ismét fellángolt a tűz, amelyet még a reggeli órákban is oltabak.

Személyi sérülésről nem érkezett hír.