Siratják a füstölgőket a pesti kocsmárosok

2007.06.04. 10:31

Az ír kocsmák udvaraihoz hasonló szűk helyeken bandázva dohányozhatnak majd a jövőben a füstölni vágyók, ha a kormány teljesen kitiltja a cigarettát az éttermekből és a szórakozóhelyekről. Az EU szigorítani akar, de egyelőre nem tudja, mennyire, a kormány pedig társadalmi vitát akar, más kézzelfogható terve nincs az ügyben. A kocsmárosok ennek ellenére már vendégeiket siratják és akad köztük olyan, aki akár feketén is megtűrné a cigifüstöt.

Egy néptelen belvárosi kocsma csaposa, valamint a talponálló önfeledten pöfékelő néhány vendége is hallott a kormány azon felvetéséről, amely szerint a szórakozóhelyekről a jövőben teljesen kitiltanák a dohányzást. "Nem kéne mindenben az EU-nak nyalni, legközelebb talán már inni se lehet a kocsmában" - summázta véleményét a kocsmáros heves gesztusok kíséretében.

Egy a nikotint sörrel vegyítő, 30 év körüli nő szerint a zéró tolerancia bevezetése után biztosan megjelennek az olyan kocsmák, ahol feketén lehet dohányozni. A fiatalok pedig valószínűleg hamar rábukkannak ezekre a helyre - mondta a nő. A forgalom visszaesésétől tartó pultos ehhez annyit tett hozzá, hogy ő például havi 50 ezret is hajlandó fizetni, ha elnézik neki, hogy a tiltás ellenére is megengedi a kocsmájában a dohányzást.

Egy fővárosi jazzklub pincérnője pedig azt mondta az [origo]-nak, hogy néhány küzdelmes év után alakulhat ki a magyar gyakorlat. A pincérnő a betiltást úgy képzeli el, hogy előbb nagyokat vitatkoznak a vendégekkel, aztán az utcára kihelyezik a hamutartókat, azokat majd ellopják, az új hamutálakat pedig majd leláncolják.

Egyelőre csak terv

Azt, hogy a dohányzást pontosan mikor tiltják be az olyan nyilvános zárt helyeken mint például az éttermek, szórakozóhelyek, egyelőre nem lehet tudni. Horváth Ágnes egészségügyi miniszter szerdán - egy nappal a Egészségügyi Világszervezet (WHO) dohányzásmentes világnapja előtt - csak annyit mondott, hogy a betiltás szerepel a kormány tervei között. Az időpont attól függ majd, hogy az Európai Bizottság mennyire szigorú határozatot fogad el a kérdésben.

A bizottság célja, hogy 2009-re a tagállamok többségében szigorúan korlátozzák a nyilvános zárt helyen történő dohányzást. Az azonban egyelőre nem dőlt el, hogy ez kötelező lesz a tagállamokra nézve, vagy csak ajánlás lesz-e. Erről nem tudtak dűlőre jutni a tagállamok az egészségügyi miniszterek csütörtöki ülésén sem. Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a tárca a társadalmi vita után döntene a részletekről.

Passzív halál

A szigorítást az Európai Unió azzal indokolja, hogy a szórakozóhelyek nem pöfékelő vendégeit fenyegetik a passzív dohányzás veszélyei. A WHO adatai szerint az Európai Unióban évente 79 ezren halnak meg csak a passzív dohányzás miatt. Magyarországon 2004-ben a passzív dohányzás halálos áldozatainak száma 2300 volt, vagyis az aktív dohányzás miatt meghaltaknak körülbelül 10 százaléka.

A kockázat ellenére mégsem lehet tudni, hogy a lakosság támogatna-e egy ilyen radikális lépést. A Gallup idei felmérése szerint a lakosság kétharmada támogatná, hogy valamennyi szórakozóhelyen, munkahelyen, valamint közintézményben megtiltsák a dohányzást. A Marketing Centrum 2005-ös közvélemény-kutatása szerint viszont a lakosság 44 százaléka támogatja, 55 százaléka viszont ellenzi a tiltást.

Határozottan ellenzik a szigorítást a bevételkieséstől tartó vendéglátósok. Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke az [origo]-nak azt mondta: a megoldás a jelenlegi szabályozás finomítása, vagyis a dohányzó és a nem dohányzó részek jobb elkülönítése lenne. Erről pedig az ipartestületi elnök szerint a vendég már a szórakozóhely bejáratánál is korrekt tájékoztatást kaphatna. Háber a teljes tiltás ellen azzal érvelt, hogy ebben az esetben az otthonokba és a lakásokba szorulna vissza a dohányzás.

Ír minta

Azoknak az uniós országoknak a tapasztatai, ahol már bevezették a tilalmat, csak részben igazolták a félelmeket. Írországban, ahol az Európai Unióban elsőként, 2004-ben vezették be a tiltást, az Ír Vendéglátó Szövetség adatai szerint az ír pubok 10-20 százalékos forgalomcsökkenést könyveltek el. Összesen 875, főként vidéki söröző zárt be, és 2500-3000 alkalmazott maradt hosszabb-rövidebb időre állás nélkül.

Az ír dohányellenőrzési hivatal 2006-os felméréséből viszont az derül ki, hogy a vizsgált munkahelyek 97 százaléka, a vendéglátóipari egységek 96 százaléka betartotta a tilalomra vonatkozó szabályokat. A lakosság 96 százaléka sikeresnek ítélte a tilalmat, 93 százaléka pedig jó ötletnek tartotta azt. Az írek 98 százaléka gondolta úgy, hogy a munkahelye egészségesebbé vált. A hivatal szerint a tiltás hozzájárult ahhoz, hogy 3,8 százalékkal csökkent a dohányzók aránya.

Az [origo] korábban hosszabb időt Dublinban töltő munkatársa szerint az igazi problémát az jelenti Írországban, ha valaki egyszerre akar dohányozni és inni. Dohányozni ugyanis a sörözőben nem lehet, inni viszont a közterületen tilos. Ezt úgy oldják meg, hogy több szórakozóhelynek is van egy udvara, amely még télen is dugig van a cigarettázó, sört iszogató fiatokkal. Azt, hogy egy szórakozóhely mennyire felkapott, abból lehet lemérni, hogy mellette lévő sikátorban tolonganak-e a söröspoharas fiatalok. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK