Háborúztak a biciklisek a belvárosban

Hadszíntérré alakította a belvárost jó pár tucat kerékpáros szombat délután. A kívülállók értetlenül nézték a főváros több pontján felbukkanó, autók mögött, bokrok között bujkáló, bőszen tekerő vagy izgatottan mobilozó biciklistákat, akiknek a kormányán fehér és sárga műanyag táblák lógtak nagy számokkal. Nők és férfiak vegyesen - a tinitől a bő negyvenes korosztályig - játszottak önfeledten számháborúsdit a budapesti utcákon biciklivel.

"Úúáááááá! Rakd meg!" - nyomta el több tucatnyi biciklis kiáltása az útépítők légkalapácsait a Jászai Mari téren szombaton délután nem sokkal negyed négy előtt, amint kis csoportokban kirajzottak a város nyolc pontja felé. Kormányukon kábelkötözővel rögzített sárga és fehér lapok lifegtek, rajtuk négy szám. Június másodikán megtartották a második kerékpáros számháborút a fővárosban.

Az internetes közösségi oldalakon meghirdetett eseményre több mint százan jelentkeztek előzetesen. A napos, de zivatarral fenyegető szombat délutánon végül megjelent közel hetven játékos közül a kijelölt parancsnokok - két biciklisfutár, Márszi a sárgák, és Serpa a fehérek vezére - válogatta ki a két csapat tagjait. A hadseregek a Marghit-híd pesti hídfőjétől északra és délre fekvő parkokban gyülekeztek. Feladatuk csapatzászlójuk helyének felderítése, és a zászló eljuttatása a Hősök terére, valamint az ellenség sorainak ritkítása. A győztes az lett, aki a zászlót elsőként vitte a Milleniumi Emlékműhöz.

A belvárost ellepték a számozott biciklistákból álló kisebb csapatok, akik - a közlekedési szabályokat szabadosan értelmezve - ide-oda cikáztak az útfelújítások miatt néhol meglehetősen feltorlódott budapesti forgalomban vesztegelő, értetlenkedő autósok, bámész turisták és sétálgató fővárosiak között. Összesen nyolc helyszínt kellett felkeresniük, ahol egy-egy számot találtak: ezeket a parancsnokoknak kellett jelenteni. Az így összeállt nyolcjegyű szám bemondása után mondták el a szervezők a csapatkapitányoknak, hogy hol vannak elrejtve a csapatzászlók.

Ütközetek számokért és zászlókért

A nyolc helyszínen - a Fő utca 90-es szám körül, az Oktogonnál, az Astoria aluljárójában, a Markusovszki téren, a Ludovika téren, a Móricz Zsigmond körtéren, a Naphegy téren és a Városmajorban - ádáz csata, sőt helyenként test-test elleni küzdelem bontakozott ki a számokért, amelyeket vagy egy kuka tetejére, vagy egy postaládára, esetleg egy beton pingpongasztalra, lámpa- vagy kerítésoszlopra írtak fel a szervezők. Mint kiderült, a zászlókat a Gellért-hegyre, a Szabadság szobor két oldalára rejtették, ide külön egységek indultak. Folyt a vadászat a hidakon és a belvárosi utcákban is.

A számháborúzó kerékpárosok - vegyesen biciklisfutárok, kerékpárral ingázók, sportolók és hétvégi kerekesek, nők és férfiak - mobiltelefonon vadászhatták le az ellenfelet: az ellenség leolvasott négyszámjegyű azonosítóját egy megadott mobilszámon kellett bejelenteni. A harcoló felek igyekeztek is rejtegetni azonosítójukat, volt, aki bokrok mögött bujkált, mások autók, autóbuszok takarásában igyekeztek megközelíteni a helyszíneneket, vagy az ellenfelet, voltak akik összeálltak egymással szemben. Akit leolvastak, kapott egy hívást a telefonjára: "Meghaltál, gyere a Hősök terére, itt már jó a hangulat!".

A versenyt a fehér csapat nyerte, alig egy órával az indulás után valóságos élő pajzs takarásában már meg is jelent zászlóvivőjük a Hősök terén. A győzelemnek meg is lett az ára: jóval több embert vesztettek, mint a sárgák, és egy sebesültjük is volt, jóllehet ő csak elcsúszott a nedves díszburkolaton még az elején, és lehorzsolta a térdét. A fehér zászló befutóját nagy ováció követte - és egy hatalmas durranás, de nem petárda, csak egy elfáradt gumibelső durrant szét -, ám a rá félórával később befutó sárgáét még nagyobb ünneplés fogadta. Addigra ugyanis már a városban portyázó összes számháborúzó odaért. Videóösszefoglaló:

Játék és felvonulás

A Millenniumi Emlékmű körül zsongó turisták érdeklődve figyelték a csapzott, izzadt, zömében húszas-harmincas éveiben - volt egy-két negyvenes is - járó biciklistákat, amint szélesen mosolyogva tárgyalják a kalandokat az emlékmű árnyékában, majd bőszen kiáltozva lengetik a zászlókat, és emelik a magasba a kerékpárokat: " Vivát fehérek! Éljenek a sárgák!" Csak néhányan panaszkodtak sportszerűtlenségre: a sárgák azt kifogásolták, hogy a fehér csapat már fél perccel előttük nekivágott a városnak, a fehérek pedig egy sárga csalóra mutogattak ujjal, aki holtan olvasta le a Móricz Zsigmond körtéri számot az ütközet közben.

A kifogásokat persze senki nem vette túl komolyan, a számháborúban még kibékíthetetlen ellenfelek pedig végül egy kisebb biciklis-felvonulással ünnepelték meg a közös játékot: az addigra jó pár fővel felduzzadt tömeg a Hősök terétől az Oktogonon, az Erzsébet téren, a Kálvin téren, a Baross utcán, majd mellékutakon át tekert az Orczy kertig. Autósok és sétálók integettek - ki nyitott tenyérrel, ki csak egy kinyújtott középső ujjal - a vigyorgó, nagyobb kereszteződésekben biciklijüket emelgető kerekeseknek. A forgalom rövid időre meg is bénult a belvárosban, de az olykor skandálva kerékpárutakat követelő bringások figyelmét láthatóan nem ez közötte le.

"Nem volt előttünk semmilyen példa, ültünk egy asztalnál, aztán egyszer csak kipattant valakinek a fejéből, hogy milyen jó lenne egy ilyen" - mondta az [origo]-nak Ninja, volt kerékpárosfutár, webfejlesztő, az egyik szervező, arról, honnan jött a számháború ötlete. Az első ilyet tavaly októberben rendezték, akkor is körülbelül ennyien vettek részt rajta. Azt a csatát a sárgák nyerték, a zászló a Margit szigeten volt. Ninja szerint a játék megszervezéséhez egészen minimális erőfeszítésre volt szükség: "És most itt van vagy 70 ember, akik vigyorognak, mint a nyolcévesek, ha új legót kaptak. Iszonyú sztorizgatás megy, mindenki ragyogva meséli, hogy hogyan lőtte le az ellenséget, hogy vágta el a torkát a hercegnőnek, meg ilyenek" - mondta az esemény után.