Nem várnak szép jövőt Gergényi utódától a rendőrök

Vágólapra másolva!
Az utcán posztoló rendőrök alig ismerik a nevét a kedden bemutatott új budapesti rendőrfőkapitánynak, Tóth Gábornak. Tóth korábban a BRFK bűnügyi főkapitány-helyettese volt. Az egyik fővárosi rendőrörs vezetője az [origo]-nak azt mondta: Gergényivel nehéz volt kijönni, mert nem fogadta el a kritikát, de a személycsere önmagában még nem jelenti azt hogy jobb lesz ezután.
Vágólapra másolva!

Tóth Gábor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) jelenlegi bűnügyi főkapitány-helyettese lesz az új fővárosi főkapitány. A Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoki posztját Papp Károly fejér megyei főkapitány kapja. A leendő budapesti főrendőr azt mondta, hogy "szakmaiságon, törvényességen és tisztességen alapuló, nyitott és proaktív rendőrséget akar".

Ennél többet a két jelölt nem mondott a jelölésüket bejelentő szerdai sajtótájékoztatón, Bencze József országos főkapitány szerint majd csak a kinevezések után nyilatkoznak. Tóthot ezt megelőzően meg kell hallgatnia a fővárosi önkormányzat rendészeti bizottságának, míg Papp esetében erre nincs szükség. Takács Albert rendészeti minister szerdán levélben kezdeményezte Demszky Gábor főpolgármesternél és Danielisz Béla bizottsági elnöknél, hogy a fővárosi testület mielőbb hallgassa meg a főkapitány-jelöltet. A két új parancsnokot június 15-i hatállyal nevezik ki.

Mint aki nyársat nyelt

Tóth Gábor nevét az [origo] által megkérdezett, utcán posztoló fővárosi rendőrök többsége egyáltalán nem ismerte. Egy turistalátványosságnál posztoló rendőrök - akik "csak a folyosóról" ismerik Tóthot - viszont azt mondták, félnek, "nehogy az állományon keménykedjen az új főkapitány, mert meg akarja mutatni".

"Tóth Gábor nagyon komolynak tűnik, kicsit olyan, mint aki nyársat nyelt" - mondta egy harmadik rendőr. De ő legalább reálisan látja a mostani helyzetet, tudja például, hogy a kerületekben gyakorlatilag nincs elég rendőr - tette hozzá. "A Gergényi is tudta, de ő nem foglalkozott vele, inkább úgy viselkedett, mint ahogy azt a sztálinista rezsimben csinálták: teljesen tönkretette az embert, aztán jóságos apukaként érdeklődött, hogy ej, ugyan, mi a baj?"

Egy fővárosi rendőrőrs neve elhallgatását kérő vezetője szerint ugyanakkor Tóth is inkább csak a legfelsőbb szintek információiból fog kiindulni, nem fogja átlátni a valódi problémákat. A tiszt ezért az új kapitánytól sem vár jelentős változást, hiszen - mint mondta - az elmúlt években hiába cserélődtek a főkapitányok, egyik esetben sem változott semmi.

Az azonban valószínű, hogy emberibb, vagyis kevésbé szigorú vezető lesz, mint Gergényi - tette hozzá a rendőrőrs kapitánya. A távozó főkapitánynak szerinte soha nem lehetett ellent mondani, de ez általában is jellemző a parancsnokokra, senki nem meri megmondani a véleményét, javaslatát a felettesének.

Tisztogatástól tartanak

Nem volt szép dolog egyébként, hogy nem engedték Gergényiről elmenni nyugdíjba, később meg kirúgták őt - mondták más rendőrök. A leváltott főkapitány ugyanis szerintük vezetőhöz méltóan állt ki emberei mellett az őszi zavargások idején: most többen pont attól tartanak, hogy távozásával esztelen tisztogatás kezdődik.

A legutóbbi botrányok után létrehozott zöld számon egész apróságok miatt kritizálják a rendőröket, és ez sokak állásába kerül - kifogásolták a rendőrök. "Olyan bejelentések érkeznek, hogy egy rendőr a kocsijában evett, és ilyen kis semmiségek miatt is felelősségre vonják" - magyarázta egy tiszt az [origo]-nak. Pedig miközben a munkafeltételek egyre rosszabbak, egyre többet várnak el tőlünk, ezzel pedig senki nem foglalkozik - tette hozzá.

"Nem ott kell kezdeni, hogy miért nincs rajtad sapka szolgálatban, hanem ott, hogy mennyi túlórát számoltak el idén egy kapitányságon" - mondta. Szerinte már most is vészesen alacsony az állomány létszáma, így várhatóan nem lesz általános fejhullás a BRFK-nál.

A rendőrök szerint bármiféle változás csak akkor képzelhető el, ha emelkednek a fizetések: "Ha 300 ezer forintot keresne egy rendőr, biztos nem kockáztatná az állását 20 ezer forint kenőpénzért; most viszont én például csak 100 ezer forintot keresek" - magyarázta egyikük. "A rendőrök előtt sincs perspektíva, még a sarki gyorsétterem krumplisütőgetője is többet keres, mint az embereim - panaszolta az [origo] által megkérdezett őrsvezető is.

Katonai-műszaki

A katonai-műszaki, valamint jogi diplomával rendelkező Tóth Gábor 1990-ig a honvédségnél szolgált, rendőri pályafutását a csepeli rendőrkapitányságon kezdte nyomozóként. 1992 és 1997 között Csepelen, majd Kispesten is vizsgálati alosztályon dolgozott, később Ferencvárosban lett bűnügyi osztályvezető és kapitányságvezető-helyettes. 2000-től Budafokon volt kapitányságvezető, a BRFK bűnügyi főkapitány-helyettes posztját pedig 2002 októberétől töltötte be. Kiemelkedő munkájáért az elmúlt években többször kapott jutalmat és dicséretet.

Bencze József, a hétfőn kinevezett országos rendőrfőkapitány kedden tett javaslatot a két új rendőri vezető személyére az igazságügyi és rendészeti miniszternek. Az új kinevezésekre azért van szükség, mert a közelmúltban napvilágra került rendőrségi botrányok miatt május végén távozott az ORFK, BRFK és a REBISZ vezetője is.