Vizsgálóbizottság alakulhat a Gripen-ügyben

Vágólapra másolva!
Ausztria után most a magyar parlament is vizsgálóbizottság felállítására készül a Gripen vadászgépek beszerzésének tisztázására - írta szombati számában a Der Standard című osztrák napilap.
Vágólapra másolva!

A vadászgép-beszerzési üggyel kapcsolatban a magyar képviselők figyelmének középpontjában egy osztrák állampolgár, Alfons Mensdorff-Pouilly áll - számol be a liberális újság munkatársa, András Szigetvari Budapestről keltezett jelentésében.

Az érintett üzletember, Alfons Mensdorff-Poully a lapnak nyilatkozva ismét cáfolta, hogy bármi köze lett volna a Gripen-ügylethez, s közölte: kész megjelenni a megalakuló budapesti vizsgálóbizottság előtt.

Az MSZP csütörtökön kezdeményezte egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozatalát az ügy tisztázására. Az indítványban a lap szerint megemlítik Mensdorff-Pouilly nevét is: a képviselők arra kíváncsiak, hogy az osztrák férfi "nem állt-e kapcsolatban olyan személyekkel, akiknek befolyásuk volt az üzletre?"

Ez volna Mensdorff-Pouilly második idézése: május végén már meg kellett jelennie az osztrák parlament Eurofighter-vizsgálóbizottsága előtt is, ahol cáfolta, hogy személy szerint neki, vagy valamely cégének bármi köze lett volna a vadászgép-beszerzéshez. - írta a Standard.

Az osztrák üzletember a Gripeneket gyártó Saab vállalat egyik résztulajdonosa, a BAE-Systems céggel kötött tanácsadói szerződése miatt áll az osztrák - és most már a magyar - képviselők figyelmének középpontjában.