Elbukott Sólyom egyik ombudsmanjelöltje

Vágólapra másolva!
A titkos parlamenti szavazáson csak a kisebbségi ombudsmannak jelölt Kállai Ernőt fogadta el az Országgyűlés, az állampolgári jogok biztosi posztjára jelölt Majtényi László nem kapta meg a szükséges többséget. Sólyom László a jelölés előtt nem egyeztetett a pártokkal. Majtényival a fideszesek szóba sem álltak bizottsági meghallgatásán.
Vágólapra másolva!

Az állampolgári jogok országgyűlésibiztos-jelöltjéről, valamint a nemzeti és etnikai jogok országgyűlésibiztos-jelöltjéről szavazott hétfőn az Országgyűlés. A jelöltekről a képviselők titkos szavazással döntöttek, megválasztásukhoz kétharmados többségre volt szükség. A kisebbségi ombudsmani posztra jelölt Kállai Ernő 326 igen, 14 nem szavazatot kapott, 6 szavazat volt érvénytelen. Majtényi Lászlóra 183 igen és 156 nem szavazat érkezett, 7 szavazat érvénytelen volt - mindez azt jelenti, hogy csak Kállaira bólintott rá az Országgyűlés.

Az Országgyűlésben összesen 210 kormánypárti képviselő van, a 11 MDF-es képviselővel együtt 221-en szavazhattak volna igennel Majtényire, de csak 183 igen szavazatot kapott. A Fidesz-KDNP frakciószövetségnek összesen 164 képviselője van, de mindkét oldalról többen hiányoztak, így valószínű, hogy egyes kormánypártiak is nemmel szavaztak.

"Örülök neki, hogy Majtényi Lászlót jelölhettem, hogy alkalma volt megmutatkozni, hogy láthatta Magyarország népe, hogy van alkalmas ember erre a posztra" - mondta a választás után Sólyom László köztársasági elnök. Az államfő hozzátette: nagyon sajnálja, hogy vannak olyan képviselők - a szavazási eredmény alapján nem csak ellenzékiek -, akik nem tudják elhinni, hogy vannak valóban pártatlan emberek.

A köztársasági elnök megvédte azt a korábbi döntését, hogy nem egyeztetett a pártokkal a jelölés szerint. Mint mondta, az alkotmány szerint az államfőnek van joga jelölni, az Országgyűlés pedig eldöntheti, alkalmasnak találja-e a jelöltet. Sólyom szerint, ha nekiállt volna egyeztetni a pártokkal, akkor Kállai Ernő nem lehetett volna kisebbségi ombudsman. Az államfő jelezte, újabb jelöltjét is egyeztetés nélkül nevezi meg 30 napon belül, és nem zárta ki azt sem, hogy ismét Majtényit jelöli, de azt mondta, erről előbb beszélni kíván a volt adatvédelmi biztossal.

Sólyom László köztársasági elnök május 23-án jelentette be, hogy Majtényi László, volt adatvédelmi ombudsmant jelöli az állampolgári jogok biztosának és Kállai Ernő jogászt, kisebbségkutatót a nemzeti és etnikai jogok biztosának posztjára.

Kállairól lehetett tudni, hogy várhatóan mind az öt parlamenti párt támogatja, Majtényi azonban csak a kormánypártok és az MDF szavazataira számíthat, így - hacsak a Fidesz körülbelül negyven képviselője nem szavazott volna a frakciódöntéssel szemben - nem volt esély a megválasztására. A Fidesz és a KDNP azért nem támogatja Majtényit, mert szerintük "nem felel meg a tisztség betöltéséhez szükséges egyik legfontosabb feltételnek: a pártatlanság követelményének".

Majtényi bizottsági meghallgatásán a Fidesz és a KDNP képviselői nem kértek szót, nem tettek fel kérdéseket, és nem indokolták elutasító szavazataikat. Korábban azonban egy neve elhallgatását kérő fideszes képviselő az [origo]-nak azt mondta, pártja "már régóta nem támogatja" Majtényit, mivel szerintük a volt adatvédelmi ombudsman túlságosan liberális jogfelfogást képvisel. A képviselő szerint az Orbán-kormány idején Majtényi többször konfrontálódott a kormánypártokkal, amelyek nem is támogatták, hogy mandátuma lejárta után újraválasszák.

Sólyom László a jelöltek bemutatásakor éppen azt nevezte Majtényi legfőbb erényének, hogy a volt adatvédelmi biztos "a jogvédelemben nincs tekintettel semmilyen érzékenységre, hanem csakis alkotmányos feladata vezérli".

A sikertelen szavazás után Majtényi László bejelentette, hogy újabb jelőlése esetén elhárítaná a felkérést. "Az életem nem attól van rendben, hogy a parlament megválaszt egy tisztségre, ugyanakkor elmondhatom, hogy húsz éve készültem erre posztra. Demokrata vagyok, Magyarország egy demokratikus állam, a demokratikus eljárásoknak mindenki köteles magát alávetni, magamra nézve a döntést kötelezőnek tekintem" - közölte Majtényi.

Majtényi László jogász az Alkotmánybíróság főtanácsadója volt, amikor Sólyom vezette a testületet, 1995-től adatvédelmi ombudsmanként dolgozott, jelenleg az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, a Pécsi Tudományegyetem docense. Kállai Ernő történelem szakos tanár, jogász, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola intézetvezető docense, 2001-től pedig Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézetének romológiai kutatócsoportját vezeti.

.