Vágólapra másolva!
Rendbontás nélkül ért véget az az egész napos zenei rendezvénysorozat, amelyet Szögi Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán meggyilkolt tanár családjának megsegítésére szerveztek vasárnap; a jótékonysági koncert bruttó bevétele 1 millió 200 ezer forint volt.
Vágólapra másolva!

A rendezvény ellen több száz helybéli petícióban tiltakozott a falu vezetőjénél, így a lakosság körében kialakult félelemérzet miatt, az esetleges atrocitások megelőzése érdekében Kökényesi Antal megyei rendőrfőkapitány megerősített rendőri jelenlétet rendelt el.

A rockfesztivál délelőtt 10 órakor kezdődött, fellépett a Light Strings, a Dopping, a Indygo, és befejezésként a P. Mobil együttes adott koncertet. Az egész napos programsorozaton nem történt rendzavarás.

A koncert végén Kovács János szervező megköszönte az érdeklődőknek a részvételt és a fáradozást. A zenei esemény végén a tömeg rendbontás nélkül távozott a helyszínről.

Olaszliszka Kossuth utcájában - 2006. október 15-én - gyermekei szeme láttára verték agyon Szögi Lajos tiszavasvári tanárt, mert autójával elsodort egy kislányt, aki az ütközés következtében könnyebben megsérült. A lincselést követően több fenyegetés érte a helyi romákat, akik közül az első napokban sokan - tartva a bosszútól - elmenekültek. Az ügynek jelenleg már nyolc gyanúsítottja van.