Kiengedték az előzetesből a rendőröket

2007.06.18. 9:52

Szabadlábon védekezhetnek tovább azok a rendőrök, akiket egy 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsítanak. Ez a szembesítések után derült ki, ahol a lány azt mondta: már nem biztos benne, hogy az a rendőr erőszakolta meg, akivel szembesítették. Zsanett ügyvédje a szembesítésről annyit mondott: számára sokatmondó volt és eredményes, védence állításaiban nem kételkedik.

Kiengedték a nemi erőszakkal gyanúsított rendőröket az előzetes letartóztatásból, az eljárás további részében szabadlábon védekezhetnek. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a döntést azzal indokolta, hogy már minden szükséges bizonyítékot beszereztek, az előzetes letartóztatást pedig ennek érdekében rendelték el egy hónapja annak ellenére, hogy a szökés, elrejtőzés veszélye nem állt fenn a rendőrök esetében. Felhívta a figyelmet rá, hogy nem az összegyűjtött bizonyítékok tartalma alapján döntöttek, hanem egyelőre egy formai döntésről van szó.

Mindez a hétfői szembesítések után derült ki, amelyek reggel kezdődtek a nyomozó ügyészség Belgrád rakparti épületében, és 14 óra körül értek véget. A rendőrök védői beszámoltak a szembesítésről, eszerint a lány - bár továbbra is állítja, hogy erőszak történt - hétfőn már nem tudta megmondani, hogy az a rendőr követte-e el, akiről eddig azt állította. Ugyanakkor a másik négy férfi közül sem nevezett meg egyiket sem erőszakolóként.

Az öt gyanúsított rendőr távozhatott az épületből, amely előtt barátnőik, családtagjaik várták őket - jelentette tudósítónk a helyszínről. A nemi erőszak elkövetésével vádolt rendőr annyit mondott: nagyon bízott benne, hogy hazamehet. "Nagyon rossz volt, jó a szabadság" - mondta egyik társa az újságírók kérdésére már elfelé menet, ügyvédjének autójából.

 

Nézze meg a helyszínen készült videónkat!

A rendőrök előtt nem sokkal távozott az őket feljelentő 21 éves Zsanett nevű lány ügyvédjével, Tuza Péterrel. Tuza a szembesítést eredményesnek nevezte, majd hozzátette: számára sokatmondó volt. "A sokatmondót annak lehet betudni, hogy továbbra sincsen okom kételkedni a sértett szavaiban" - magyarázta. Mint mondta, a részletekről csak később nyilatkozik, az [origo] megkereste az általa megjelölt időpontban, de ekkor a telefonszáma már nem volt elérhető.

A gyanúsítottak még nem kapták meg sem a DNS-vizsgálat, sem a többi szakértői vizsgálat eredményét. Soltészné Nagy Katalin ügyvéd kijelentette, nem is forszírozták ezeknek a vizsgálatoknak az eredményét. Hozzátette: a nap legjelentősebb fejleménye az, hogy a lány ezúttal már nem tudta megmondani, ki volt az, aki megerőszakolta, mert hátulról történt.

Fotó: MTI
Az egyik gyanúsított rendőr védőjével és barátnőjével

A szembesítésre nagy biztosítás mellett, külön autóval szállították az ügyészség épületébe a rendőröket, akiket a 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsítanak. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy a gyanúsítottakat és a feljelentőt egymás jelenlétében megkérdezik arról, fenntartják-e állításaikat, majd utána kérdések hangozhatnak el mindkét fél részéről.

Másodikként azt a rendőrt szembesítették a lánnyal, aki a gyanú szerint megerőszakolta őt (egy másik a gyanú szerint orális szexre kényszerítette, a másik három pedig végignézte). A rendőr ügyvédje, Soltészné Nagy Katalin azonban kijött a szembesítésről, és újságírók jelenlétében közölte védence barátnőjével, hogy Zsanett azt mondta, nem biztos benne, hogy az a rendőr erőszakolta meg, akivel szembesítették - jelentette tudósítónk a helyszínről.

Azt, hogy ez pontosan milyen fordulatot jelent az ügyben, a rendőrök védői sem tudták megmondani. Egyikük megjegyezte, hogy óvatosan kell kezelni ezt a fejleményt, mert sok más bizonyíték is van.

A harmadik szembesítésen egy olyan rendőr következett, aki a gyanú szerint bűnsegéd volt, vagyis végignézte a nemi erőszakot. Ennek a rendőrnek a védője a szembesítés után azt mondta, hogy a lány nem ismerte fel a rendőrt. Igaz azonban, hogy a lány eredetileg sem ismerte fel mindegyik támadóját.

A Zsanettel negyedikként szembesített rendőr védője, Magyar György védencének szabadlábra helyezése után nyilatkozott. Megfogalmazása szerint védence esetében szembesítés azzal az eredménnyel zárult, hogy "a hölgy közölte, hogy ezt az embert életében sohasem látta".  Az ötödik, szintén bűnsegédlettel vádolt rendőrt Zsanett ezúttal sem ismerte fel, ahogy eddig sem tudta megmondani, ő ott volt-e történteknél - mondta az [origo]-nak Somfainé Vajda Ágnes, a rendőr védője.

A 21 éves lány azt állítja, hogy május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták. Mindannyian a Rendészeti Biztonsági Szolgálat kötelékébe tartoztak, az eset után szolgálati viszonyukat felfüggesztették. Az ügy nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy leváltották a rendőrségi vezetőket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK