Az MSZP nagyon ki akarja tüntetni Horn Gyulát

2007.06.22. 14:14

Meglepte Gyurcsány Ferencet, hogy a köztársasági elnök aggályosnak tartja Horn Gyula volt kormányfő kitüntetését. Szerinte ugyanis megérdemli az elismerést, és úgy véli, hogy Sólyom Lászlónak nincs joga mérlegelni, hogy ki kapjon állami kitüntetést. A pártelnök-kormányfő mellett a szocialista párt is kiáll a vitatott 1956-os múltú Horn kitüntetése mellett.

Csalódott Gyurcsány Ferenc amiatt, hogy a köztársasági elnök aggályosnak tartja Horn Gyula állami kitüntetését. Sólyom László ezt csütörtökön Horn '56-os tevékenységével indokolta, ezért meg akarja várni az Alkotmánybíróságnak a kitüntetési rendre vonatkozó alkotmányértelmezését. Ezt Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője pénteken ismételten megerősítette Gyurcsány kijelentésére reagálva. A testület sajtóértesülések szerint még a nyári szünet előtt meghozza döntését a kitüntetési rendről.

Az államfő még tavaly fordult az alkotmánybírákhoz, mert szerinte nyitott kérdés, hogy mennyi szabadsága van a köztársasági elnöknek kitüntetési ügyekben, így mikor tagadhatja meg adott esetben a kitüntetés adományozását. Akkor is a kitüntetésre javasolt személyek múlt rendszerben betöltött szerepével voltak aggályai az államfőnek. A testület sajtóértesülések szerint még a nyári szünet előtt meghozza döntését a kitüntetési rendről.

"Csalódással és meglepetéssel tölt el, hogy elnök úr elbizonytalanodott abban, hogy neki ezekben az eljárásokban az érvényes jogi szabályozás alapján mérlegelésre nincsen joga" - mondta erre Gyurcsány Ferenc pénteken az EU-tagországok állam- és kormányfőinek brüsszeli találkozóján tartott sajtótájékoztatón.

A szocialisták is kiállnak a volt kormányfő elismerése mellett, pénteken közölte a párt sajtóosztálya, hogy szombaton Hiller István sajtótájékoztatót tart "Az MSZP Horn Gyula mellett" címmel. Az [origo] megpróbálta elérni Horn Gyulát, de nem sikerült, munkatársa szerint elfoglaltságai miatt "utolérhetetlen, és amúgy sem nyilatkozna".

Gyurcsány arról is beszélt, hogy Horn Gyula "progresszív, európai politikussá vált az elmúlt évtizedekben", és Európa úgy tekint rá, mint akinek meghatározó szerepe van a vasfüggöny lebontásában és a kontinens újraegyesítésében. "Ettől még lehet vitatkozni a politikai nézeteivel, akár történelemszemléletével is" - fűzte hozzá. A kormányfő egy Illyés-sort idézett szabadon, amikor azt mondta: "nem azt kell nézni, hogy honnan jöttél, hanem hogy hová mész". Mint mondta, ennek alapján ítélik meg Nagy Imrét, az 56-os forradalom miniszterelnökét is.

A miniszterelnök közelgő 75. születésnapja alkalmából, külügyminiszterként és miniszterelnökként végzett tevékenységéért javasolta kitüntetésre Horn Gyulát. Öt évvel ezelőtt, 2002-ben már született egy hasonló javaslat: Medgyessy Péter akkori miniszterelnök fordult levélben Mádl Ferenc akkori köztársasági elnökhöz, hogy Horn 70. születésnapja alkalmából magas állami kitüntetést kapjon. Mádl Ferenc visszautasította a kérést, és a volt szocialista kormányfő kitüntetése ellen több civil szervezet is tiltakozott. A volt kormányfő akkor azt mondta, hogy ilyen helyzetben nem is venné át a kitüntetést.

Horn Gyula 1956-ban a "pufajkások" néven emlegetett forradalmi karhatalmi őrszolgálat tagja volt. Máig tisztázatlan a forradalom leverésében játszott szerepe, de a történészek abból indulnak ki, hogy 1957-ben megkapta a Munkás-Paraszt Hatalomért emlékérmet, ami azoknak járt, akik aktívan részt vettek a "néphatalom védelmében".

Horn 2006 októberében a Die Welt című német hetilapnak azt mondta, hogy 1956-ban a pufajkás osztagban ő a törvényes rendet védte, mert a felkeléssel együtt sok bűnöző került szabadlábra, akik veszélyeztették a biztonságot. "Először is szeretném világossá tenni, hogy 1956 nem a kommunizmus elleni harc volt. A felkelők sem akarták eltörölni azt. Ezt manapság gyakran helytelenül ábrázolják" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ CIKK