Fárad a kormány a Goldman Sachs szerint

2007.06.22. 17:28

A fáradtság jelei mutatkoznak a kormányzati reformok keresztülvitelében az egyik vezető londoni befektetési ház szerint. A Goldman Sachs pénteken megjelent elemzésében azt jósolja, hogy a 2010-es választások közeledtével megtorpannak majd az átalakítások, Gyurcsány Ferenc pedig nem biztos, hogy a ciklus hátralévő részében végig a helyén marad.

Több jel mutat "bizonyos mértékű reformfáradtságra" az MSZP-n belül, így a magyarországi szerkezeti reformok lendülete a következő egy évben kifulladhat - írja az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken kiadott elemzésében. A Goldman Sachs (GS) szerint ilyen jel Kiss Péternek, "az MSZP erős emberének" kinevezése kancelláriaminiszterré. Az elemzők szerint ez úgy értelmezhető, hogy Gyurcsány helyzete meggyengült a párton belül, ezért kellett kompromisszumot kötnie a régi vezetéssel.

Az elemzésben kifejtik, hogy az MSZP az alacsony népszerűségi mutatók miatt is most már ódzkodik az olyan további reformoktól, amelyek "rövid távon növelhetik a fájdalmakat", ezt mutatja szerintük például az ingatlanadó bevezetésének elhalasztása. Várható, hogy a reformok bevezetése 2008-ban fokozatosan bezárul, mivel utána "már túl közel lesznek" a 2010-es választások - állapítja meg a Goldman Sachs. Az egészségügyi reform várhatóan valamilyen formában megvalósul, és módosulhat a nyugdíjrendszer, azonban nem valószínű, hogy sor kerül az adóreformra vagy a felsőoktatás mélyebb átalakítására.

A befektetési ház felhívja a figyelmet arra, hogy a befektetőknek egyértelműen meg kell különböztetniük a szerkezeti reformokat és a költségvetési kiigazítást. A Goldman Sachs a kiigazítást derűlátóbban ítéli meg annak alapján, hogy a kormány a 2007-es államháztartási deficitjóslatot leszállította a korábbi 6,8 százalékról 6,4 százalékra, aminél akár még jobb eredményt is elérhet. A közelgő választások 2009-2010-ben azonban ismét a költségvetés fellazítására ösztönözhetik a kormányt - teszik hozzá.

Az elemzés szerint a Fidesz által kezdeményezett népszavazás esetleges sikerének sem lenne nagyobb költségvetési kihatása, viszont ez még tovább csökkentheti a kormánypártok reformkészségét. A cég ugyanakkor nem hiszi, hogy egy sikeres népszavazás előre hozott választásokhoz vezetne, és azzal számol, hogy - bár Gyurcsány Ferenc párton belüli helyzete gyengülni kezdett - a kormányfő legalább a következő 12 hónapban a helyén marad. Lehetséges viszont, hogy Gyurcsányt a választások előtt mással váltják fel, ha nem javul az MSZP népszerűsége.

Hasonló következtetésekre jutottak nemrég az Oxford Analytical elemzői is, akik szintén felvetették annak lehetőségét, hogy Gyurcsányt a ciklus közben lecserélik a szocialisták. A kormány egyéves évfordulója kapcsán pedig külföldi elemzők is beszéltek az [origo]-nak arról, hogy szerintük lendületét veszítette a tavaly még nagy reformokat hirdető kormány.

KAPCSOLÓDÓ CIKK