Összevertek egy fiatalembert Győrött

Vágólapra másolva!
Öt ismeretlen összevert egy 20 éves fiatalembert péntek éjszaka Győrött. Szóváltás sem történt, váratlanul nekiestek a Duna töltésén sétáló férfinek, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a lépét el kellett távolítani.
Vágólapra másolva!

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik úgy összevertek egy 20 éves fiatalembert Győrött, hogy a lépét el kellett távolítani - közölte a rendőrség szombaton.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kocsis Tünde elmondta, hogy a fiatalember egyedül gyalogolt a Mosoni-Duna-part töltésén péntek éjszaka. Egyszer csak szembetalálta magát egy ötfős társasággal, amelynek tagjai nekiestek, ketten lefogták, s hárman ütötték, rugdosták. A tettlegességet szóváltás nem előzte meg - tette hozzá.

A férfi telefonon kért segítséget a barátjától, aki hazavitte, de egyre rosszabbul lett. Mentővel kórházba szállították, életmentő műtétet kellett végrehajtani rajt, a lépét kellett eltávolítani - közölte a sajtóreferens. A támadókról a rendőrség annyit tud, hogy 19-20 év körüli fiatalok.