Vágólapra másolva!
Súlyos árvízhelyzet alakult ki kedd hajnalra Közép- és Észak-Anglia több nagyvárosában, miután a térségre néhány óra alatt egyhavi átlagnak megfelelő mennyiségű eső zúdult. Az ítéletidőnek három halálos áldozata van, köztük egy tizenéves fiú.
Vágólapra másolva!

Teljesen víz alá került Leeds és Sheffield központja, a helyenként több méter magas ár súlyos károkat okozott. Yorkshire grófságra és a környező térségre néhány óra alatt 75 milliméternyi csapadék hullott, ez a júniusi teljes mennyiségnek felel meg. Ráadásul rövid időn belül ez volt a második jelentős eső Angliában, és az átázott talaj nem tudta beszívni az újabb vízmennyiséget.

Sheffieldben százak rekedtek munkahelyükön, miután a két-három méter magas, szennyvízzel keveredett árvíz teljesen elöntötte a belvárost. A mentőalakulatok a királyi légierővel együtt helikopterekkel kezdték meg a háztetőkre menekült emberek kimentését.

Több tucatnyian nem tudták elhagyni autójukat a városban. Az árvíz számos járművet elsodort, és több ház is összedőlt. A rendőrség az érintett városokban felszólította a lakosságot, hogy senki ne próbáljon a vízen át kimenekülni az elöntött épületekből, mert a gyors sodrás életveszélyes, és a novembert idéző hidegben a kihűlés veszélye is fenyeget.

Kedd hajnalig három halálos áldozatot jelentettek a mentőalakulatok, mindhárman Sheffieldben és környékén vesztették életüket az áradatban. Az áldozatok egyike egy tizenéves fiú.

Az ítéletidő nem kímélte Anglia délnyugati részét sem. Sártengerré változtatta a híres glastonburyi rockfesztivál helyszínét is. A vasárnap este véget ért maratoni zenei rendezvény 170 ezer látogatójából több tízezren még hétfő estig sem tudtak hazatérni, mert a közlekedést teljesen lehetetlenné tette a sár és a benne megrekedt több tízezer autó.