Szonda: őrzi kétszeres előnyét a Fidesz

2007.06.27. 6:52

Őrzi tetemes előnyét a Fidesz, továbbra is több mint kétszer annyi támogatója van, mint a szocialistáknak - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, melyet a Népszabadság közöl. Az is állandósult, hogy embereket jelentős része távol tartja magát a közélettől, tízből három választópolgárt pedig egyáltalán nem érdekel a politika.

Az elmúlt negyedében gyakorlatilag állandósult a Fidesz tetemes - több mint kétszeres - előnye a pártok támogatottságában a Szonda Ipsos szerint. Az ellenzéki párt és az MSZP közti különbség (35-16) valamennyit ugyan szűkült (32-18-ra), de - az idősek kivételével - minden társadalmi rétegben vezet a Fidesz. A két kisebb parlamenti párt közül továbbra is az MDF a népszerűbb, támogatottsága négy százalék, míg a koalíciós SZDSZ-nek feleennyi szimpatizánsa van.

Ugyancsak állandóvá vált, hogy az emberek jelentős része távol tartja magát a politikától, illetve a pártoktól. A Szonda kutatása szerint ez a népesség 40 százalékáról mondható el, ami jóval meghaladja azt a szinten, amit a két előző parlamenti ciklusnak ugyanebben az időszakában mértek. Minden második választópolgárról elmondható, hogy alig érdeklődik a közéleti kérdések iránt, a felmérés szerint a választópolgárok háromtizedét egyáltalán nem érdekli egyik párt sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKK