Falakat átlőve sebesítette meg társát a rendőr

Vágólapra másolva!
Több irodát is átlőtt a Teve utcai rendőrpalota nyolcadik emeletén az a nyomozó, akinek a  kezében véletlenül elsült a pisztolya. A golyó három helyiséggel arrébb, egy másik nyomozó karjában állt meg. Az ügyészség vizsgálja az esetet.
Vágólapra másolva!

Az ORFK központi épületének nyolcadik emeleti irodájában csütörtökön elsült egy nyomozó fegyvere. A Pest megyei rendőrök épp készülődtek, hogy elindulnak a szerdán megkezdett kétnapos lövészetük második szakaszának teljesítésére, amikor az egyik hadnagy kezében eldördült a pisztoly - idézte fel a történteket Belicza Andrea megyei szóvivő.

A golyó sorra átütötte az emeleti irodákat elválasztó gipszkarton falakat, végül három helyiséggel arrébb, egy íróasztalánál tevékenykedő másik nyomozó bal felkarjában állt meg. "Baleset történt" - állítja Belicza, de hogy pontosan miként sülhetett el kollégája szolgálati fegyvere, azt nem tudta megmondani. "Az biztos, hogy mindez nem következett volna be, ha betartja a fegyverre vonatkozó tárolási szabályokat" - közölte a szóvivő.

Az eset részleteit a Budapesti Nyomozó Ügyészség próbálja meg kideríteni. A helyszíni szemle és a bizonyítékok összegyűjtése csütörtökön már megtörtént, de az ügy főszereplőit és a tanúkat még nem hallgatták ki, mondta Morvai Attila ügyészségi szóvivő. A hadnagyot foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel gyanúsítják, aminek büntetési tétele az okozott sérüléstől függ, jelen esetben maximum egy év szabadságvesztés lehet Morvai szerint. Az elmúlt két évben három hasonló eset történt az országban a szóvivő emlékei szerint.

A sérült nyomozót az Uzsoki Kórházban csütörtökön megműtötték, mondta Belicza. Már jobban van a rendőr, a hétvégén valószínűleg a kórházat is elhagyhatja.