Gyurcsány szerint bornírt ötlet a népszavazás

Vágólapra másolva!
Bornírt ötlet a népszavazás, a kérdések elfogadása 50 milliárdos hiányt okozna - közölte Gyurcsány Ferenc a MTV Nap-kelte című műsorában hétfőn. A kormányfő Kóka János SZDSZ-es pártelnökkel közösen nyilatkozott. Az SZDSZ és az MSZP vasárnap egyezett meg a reformok továbbviteléről.
Vágólapra másolva!

Bornírt öltetnek nevezte a tervezett népszavazást a miniszterelnök a Magyar Televízióban. A Nap-kelte című műsorban megszólaló kormányfő szerint az ellenzék a népszavazás kérdéseivel azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy "van ingyen ebéd". Szerinte rosszul teszi az ellenzék, ha folyamatosan indulatokat kelt, és azt hirdeti, hogy a piac "az ördögtől van", a profit erkölcstelen. A népszavazás kérdéseinek elfogadása az államnak mintegy 50 milliárd forintos hiányt okozna. "Aki kivesz a közösből, annak meg kell mondania, az elvett pénzt honnan pótoljuk" - mondta Gyurcsány.

A műsorban a szocialista pártelnök mellett megszólalt szabaddemokrata kollégája is. Gyurcsány Ferenc és Kóka János azt követően nyilatkozott közösen, hogy vasárnap aláírták a koalíciós megállapodás kiegészítését, amely a kormányzat feladatait fogalmazza meg. A kiegészítés többtucatnyi reform elindítását és továbbvitelét rögzíti, a feladatokhoz felelősöket és határidőket rendel. Fő témái a gazdasági növekedés elősegítése, az egészségügy átalakítása, az ügynökügy lezárása és az egyházak finanszírozásának megújítása. A közelmúltban többször is előfordult, hogy a kormány javaslatait a pártfrakciók a parlamentben nem szavazták meg, Kóka János szerint most megszületett a megállapodás a zavarok nélküli együttműködésről.

Az adókról szólva a szocialista pártelnök bejelentette, hogy lesz ingatlanadó, amely a jelenleg fizetett ötféle különböző adóformát váltja fel. A mostanival ellentétben az új adó alapelve az lesz, hogy "fizessen többet, akinek drágább ingatlana van". Kóka János szerint az adóterhelés összességében másfél százalékkal csökken, az adófizetési rendszer sokkal egyszerűbb és átláthatóbb lesz.

Az egészségügy kapcsán mindkét politikus helyesnek nevezte a magántőke bevonását, amelytől a jobb és gazdaságosabb működést remélik. Kóka azt a példát hozta fel, hogy vasárnaptól 550 gyógyszerkészítmény ára csökkent, amelynek következtében a betegek 40 milliárd forinttal kevesebbet fizetnek. A csökkenést azonban nem a megnövelt állami támogatás, hanem a gyógyszergyártók versengése eredményezte.

A koalíciós pártok népszerűségvesztéséről Gyurcsány azt mondta, hogy neki nem a népszerűségre, hanem egy erős ország építésére kell figyelnie. Ahogy fogalmazott: "Nem állunk meg, nem lassítunk, megyünk tovább." Szerinte a koalíciós megállapodás célja egy erős és versenyképes ország megteremtése. A két pártelnök egyetértett abban, hogy programjuk az elmúlt 17 év legnagyobb változásait valósítja meg. A kormányfő úgy fogalmazott: egyszerre kell lebontani a régit és építeni az újat. Szerinte az emberek jelenleg a bontás terheit érzik.