Nem egyezik a DNS-minta a Fenyő-ügyben

2007.07.05. 9:28

Mégsem jutott közelebb a rendőrség az 1998-as Fenyő-gyilkosság megoldásához: kiderült ugyanis, hogy nem egyezik meg az Szerbiából érkezett DNS-minta azzal, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a bűntett helyszínén. Bencze József rendőrfőkapitány szerint ez nem jelenti azt, hogy lesre futottak volna.

Bencze József rendőrfőkapitány az ATV műsorában beszélt a Fenyő-gyilkosság fejleményeiről szerda este. Elmondta, hogy az a DNS-minta, amelyet Szerbiából hoztak be a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, nem egyezik azzal a mintával, amelyet a bűnügyi technikusok gyűjtöttek össze a Fenyő-gyilkosság helyszínén, vagyis nem az a férfi volt az elkövető, akitől a minta származik.

Bencze egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta, nem futott lesre a rendőrség a Fenyő-gyilkosság ügyében, csak kizárt az elkövetők köréből egy személyt. Hangsúlyozta: a férfi, akinek a DNS-éről most kiderült, hogy nem egyezik a helyszínen találttal, nem kizárólagos gyanúsítottja volt az ügynek, de nyilván "alapos oka volt" az NNI-nek, hogy a DNS-ét összevessék a rögzítettel. Megjegyezte: a nyomozás tovább folytatódik, két személlyel kapcsolatban még várják a jogsegély teljesítését.

Szabóné Csontos Stefánia, a NNI helyettes szóvivője már szerda este beszélt arról, hogy a szerb hatóságokhoz eljuttatott jogsegély-kérelmükben további kérések is szerepelnek. Elmondása szerint ezek teljesítését várják, amíg ez nem történik meg, addig nem kívánnak az ügy részleteiről további információkat nyilvánosságra hozni. Kérdésre válaszolva annyit közölt: további DNS-mintákat is kértek, más, a gyilkossággal összefüggésbe hozható személyekkel kapcsolatban. Emlékeztetett azonban arra is, hogy a nyomozásra egy hónapot kérték, s ebből már nincs sok hátra.

A Magyar Hírlap szerdai számában, szerb rendőrségi forrásokra hivatkozva arról írt az üggyel kapcsolatban, hogy egy héttel a Fenyő-gyilkosság előtt érkezett Magyarországra az a szerbiai férfi, akit a médiavállalkozó megölésével gyanúsítanak. A szerb hatóságok június 21-én adták át a magyar rendőrségnek a szerb férfi DNS-mintáját, aki a Fenyő-gyilkosság nyomozása során korábban képbe került lehetséges elkövetőként.

Alberti Bálintné alezredes, az NNI életvédelmi osztályvezetője akkor azt mondta: a DNS-mintát soron kívüli szakértői vizsgálatra küldik, amelynek reményeik szerint egy hónapon belül meglesz az eredménye. Mint mondta, jogsegélykérelemben kérték, hogy a Fenyő-gyilkosság nyomozása során elkövetőként képbe került férfi mintáját összevethessék a bűncselekmény helyszínén talált nyomokkal, emellett nemzetközi elfogató parancsot is kiadtak a férfi ellen. A szerb hatóságok egy másik bűncselekmény miatt elfogtak egy férfit, aki az iratai alapján azonos a magyar hatóságok által keresett személlyel. Az ő DNS-mintáját adták át a határtalálkozón a Nemzeti Nyomozó Iroda részére.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én, a Margit utcában lőtte le egy eddig ismeretlen elkövető, amikor a médiatulajdonos autójával megállt a közlekedési lámpánál. A tettes a fegyvert egy gépkocsi alá dobta, majd gyalog hagyta el a helyszínt. Sapkáját és kabátját az elkövetés helyszínétől 50-60 méterre, a Margit körúton egy kapualjban hagyta; a nyomozók a ruházatban talált hajszálakból nyertek azonosításra alkalmas DNS-mintát.

Az Országos Rendőr-főkapitányság négy évvel később, 2002. február 5-én szüntette meg a nyomozást, miután többször meghosszabbították annak határidejét. A döntést akkor azzal indokolták, hogy az ügyben nem kerültek napvilágra olyan adatok, amelyek a gyilkosság felbujtójához vagy végrehajtójához vezettek volna.

2004 októberében azonban ismét elrendelték a nyomozást Fenyő János meggyilkolásának ügyében, mert a rendőrség olyan új adatok birtokába jutott, amelyek elvezethetnek a megoldáshoz. Petőfi Attila, az NNI igazgatóhelyettese korábban azt mondta: a magyar szervek három alkalommal kértek jogsegélykérelmet a szerb hatóságoktól. Hozzátette: az "albán szál" egyelőre csak valószínűsíthető, de bizonyosságról még nem lehet beszélni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK