Ön mihez kezdene, ha tényleges életfogytiglani börtönre ítélnék, ha a cellából már csak a temetőbe vihetne az útja? Az Európában egyedülálló büntetés következtében Magyarországon tucatnyian tudják, hogy sosem lépnek már ki a börtön falai közül, de több száz másik ember is legfeljebb hajlott hátú aggastyánként szabadulhat. Addig pedig havi egy látogató egy órára, lecsó, jó magaviselet esetén nagyjából heti egy alkalom a közösségi szobában, nagy ritkán egy kis jégkrém és magyar börtönviszonylatban luxuskörülmények. Az [origo] a Csillagbörtönben kutatta a tényleges életfogytiglanra ítéltek örömeit és reményeit.

"Most örülök, hogy itt vagyok. Egy fellélegzés volt, hogy ide kerültem" - mondja az [origo]-nak egy előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett emberölésért elítélt fegyenc a szegedi Csillagbörtönben. A legveszélyesebb bűnözők, tényleges életfogytiglanra ítélt sorozatgyilkosok között kapott helyet az intézmény Hosszú idős Speciális Rezsimében, a HSR-ben, ahol néha még pingpongozhat is. Harminc évet kapott, kilencet már leült, hatvanéves lesz, ha szabadul.

János (így nevezzük ezután, mert valódi nevét titokban szeretné tartani) a szinte beláthatatlanul messzi szabadulás ellenére nem hagyta el magát. Pedig lenne oka elkeseredésre: állítása szerint nem ő lőtte le azt az embert, akinek a haláláért a 123 éves, vaspántos ajtók mögé csukták. Összeroppanás helyett mégis új életről és egy régi, állólámpás Mercedesről álmodozik, napi 8 - vagy akár 12 órát - dolgozik, és szívesen beszélget.

Börtön a börtönben

"Otthont teremteni az elítélteknek, akik már nem tervezhetik, hogy saját otthonuk lesz az életben" - ezzel a céllal hozták létre 2005-ben a Csillagbörtön HSR-körletét, ahol János és 11 társa a többi börtönlakótól hermetikusan elzárva raboskodik. Mára a részleg inkább a legveszélyesebb bűnözők elkülönítőjévé vált, mint életfogytig tartó otthonná: szuperbiztos börtön a börtönben, ahol a tényleges életfogytiglanra vagy nagyon hosszú időre, 30-40 évre ítélt embereket egy részét tartják. Háromhavonta vizsgálják felül, hogy kit indokolt ebben a mindennél szigorúbb részlegben őrizni.

Az itt fogvatartottaknak már nincs mit veszteniük, akkor sem kaphatnak nagyobb büntetést, ha megölnek még egy embert - vázolja a HSR légkörét Csapó József dandártábornok, a Szegedi Fegyház és Börtön intézetparancsnoka. Emiatt teljesen más az életrendjük, mint a többi elítéltnek, elkülönített cellákban élnek, zárkájukban dolgoznak, és nem vehetnek részt a börtön közös kulturális, nevelési és sportprogramjaiban sem. Helyette saját közösségi szobát kaptak, de abban is maximum ketten lehetnek egyszerre: a csocsóasztallal, pingpongasztallal és főzőkonyhával felszerelt szoba gyakran üresen kong, akár a folyosó: ide kerülni jutalom, egy jó magaviseletű HSR-lakó egy héten átlagosan egyszer jut be.

"A magyar állam erkölcsi nagyságát mutatja, hogy az életfogytiglanra ítélteknek ilyen humánus körülményeket biztosítanak" - mondja a fegyház parancsnoka. A HSR-lakó életrendje szigorúbb, körülményei azonban jobbak, mint a többi fogvatartotté: nagyobb cellában él, saját tévéje van, és néha főzhet is. A börtönparancsnok szerint "magyar börtönviszonylatban luxusnak számító" körülmények azt szolgálják, hogy a kilátástalan életű fogvatartottak ne épüljenek le teljesen. Hogy ezzel valóban sikerül otthont teremteni a szigorúan ellenőrzött börtönben, azt Csapó József dandártábornok szerint bizonyítja, hogy az egyik fegyenc virágokat kezdett nevelni a speciális rezsimben.

Monotónia a négy fal között

Persze hiába jobbak a tárgyi feltételek, a HSR cellái kicsiny életteret jelentenek. Az elítéltek abszolút szabályozott keretek között élnek, reggel 5-kor kell kelniük, és akárhányszor elhagyják a cellájukat, a szobát végigkutatják, őket pedig tetőtől talpig átmotozzák. A börtönparancsnok szerint mégsem ez a legrosszabb, hanem a végeláthatatlan hétköznapok tétlensége és őrjítő monotóniája.

Fotó: Szabó Pál

"Az emberek itt egyik napról a másikra terveznek, és - bár  a tétlenség nagy veszélyt jelent - szerintem sajnos szoktak unatkozni" - mondja Csapó József . Lehetőségük van ugyan levelezésre, sportolásra és könyvtárhasználatra is, szinte az egyetlen kapaszkodójuk mégis a televízió, amit reggeltől estig nézhetnek. Látogatót egy hónapban egyszer, 1 órára fogadhatnak: a monotóniát legföljebb az töri meg, ha valakit az egyik cellából áthelyeznek egy másikba.