Pert indít a légvárbalesetben meghalt kisfiú családja

Vágólapra másolva!
Több mint 5 millió forint kártérítésért indítanak pert annak a kisfiúnak a szülei, aki a májusi légvárbalesetben halt meg - olvasható a Blikkben. A játékot üzemeltető cégek nem ismerik el felelősségüket, pedig a család szerint a szél a nem megfelelő rögzítés miatt tudta felkapni a légvárat.
Vágólapra másolva!

Beperlik a légvárat üzemeltető két céget annak a kisfiúnak a szülei, aki életét vesztette, amikor a szél felkapta a légvárat egy majálison - értesült a Blikk. A szülők szerint egyértelműen mulasztás okozta a tragédiát, nem rögzítették megfelelően a játékot.

A család megpróbált egyezkedni a majálist szervező fővállalkozóval, illetve a légvárat üzemeltető kft.-vel, de azok nem ismerik el felelősségüket, ezért fordulnak bírósághoz. A szülők jogi képviselője közölte, hogy első körben valamivel több mint 5 millió forintot követelnek, de a végleges kártérítés ennek többszöröse is lehet. A rendőrség még vizsgálja az ügyet.

Május elsején többen megsérültek, amikor a hirtelen támadt szél felkapta, majd egy vasrácsnak csapta a légvárat Budapesten, a XVIII. kerületben. A súlyosan megsérült 8 éves kisfiút újra kellett éleszteni, mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol hiába küzdöttek az életéért. A balesetben egy másik gyerek is súlyosan megsérült, egy kismama és négy gyermek pedig könnyebb sérülést szenvedett. A rendőrség ismeretlen személy ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indította el az eljárást.