A lecsupaszított metrót kifizeti az EU

Vágólapra másolva!
Ha nem is annyit, mint amivel Magyarországon számoltak, de mégis több mint 180 milliárd forintot ad az Európai Unió a budapesti négyes metróra. Az [origo] számításai szerint összeg a kormány és a főváros saját pénzével együtt elegendő lehet a metró első szakaszának a megépítésére, városfejlesztő beruházások nélkül.
Vágólapra másolva!

Megszületett Brüsszelben a döntés a négyes metró európai uniós finanszírozásáról - erősítette meg a Magyar Hírlap értesülését Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter. Bajnai azt azonban nem árulta el, pontosan mennyi pénzt ad az unió. Az [origo] kérdésére csak annyit mondott, a közlekedési operatív programban a városi és elővárosi közlekedésre szánt keret több mint 50, de kevesebb mint 75 százaléka juthat erre a célra.

Bajnai szerint a megegyezéssel a kormány teljesítette 2005-ös vállalását, és biztosította a keretet a beruházáshoz. "Innentől a főváros térfelén a labda" - mondta a miniszter, arra utalva, hogy a keretet egy megfelelő pályázattal az önkormányzatnak kell lehívnia. Bajnai szerint az uniós keret "lényegében elég lehet" a metróra, anélkül, hogy a vidéki - szegedi, miskolci és debreceni - villamosfejlesztési terveket veszélyeztetné.

Az [origo] számításai szerint az unió több, mint 180, de kevesebb, mint 270 milliárd forintot hajlandó adni a metróra, és ehhez kell még a kormánynak a maga 15 százalékát hozzátennie. A metró első, a Keleti pályaudvarig tartó szakasza a jelenlegi tervek szerint 354 milliárd forintba kerül, de a szigorúan vett metróépítés költségei ennél szerényebbek.

A főváros ugyanis egy sor egyéb beruházást is a metróprojekthez sorolt, hogy azokat az unió finanszírozza. Az első szakasz esetében ez az összeg majdnem 50 milliárd forint. Bajnai erről azt mondta, egyes beruházásokat várhatóan nem fizet ki az unió, de részleteket addig nem kívánt elárulni, amíg nem egyeztetett a főváros vezetőivel. (Az EU például nem finanszíroz városfejlesztési programokat, a parkrendezés tehát valószínűleg nem fér bele a keretbe.)

A lecsupaszított metró első szakasza tartalékkal együtt - amire információink szerint a kivitelezők már szemet is vetettek - körülbelül 310 milliárd forintba kerül, amiből a költségmegosztásról szóló 2005-ös szerződés értelmében az államnak 244 milliárdot kell fizetnie. Erre valószínűleg elegendő lesz az uniós keret és a hozzá tartozó, 15 százalékos hazai társfinanszírozás.

A kormány és a főváros korábban úgy számolt, a metró összes költségének 70-80 százalékát is az uniós támogatásokból fedezheti. Az unió illetékesei azonban többször is kijelentették, sokallják a második szakasszal és a kiegészítő beruházással együtt 485 milliárdba kerülő metró költségeit, és azt is sérelmezték, hogy a közlekedésre szánt összeg legnagyobb részét Magyarország egyetlen beruházásra költené.