Juliskának azért örültek a lerázott romák

Vágólapra másolva!
Miért nem csomagolhattak nápolyit a szabadszállási roma asszonyok? A történetet vizsgáló hatóság szerint nem akartak cigányokat felvenni a cégek, amelyek azonban azt állítják, félreértés történt. A roma nőket megdöbbentette, hogy érettségijük és munkatapasztalatuk ellenére így jártak, de az jólesett nekik, hogy a városban többen is kiálltak mellettük. Igaz, akad olyan szereplő is, akinek már "tele van a bogyója" az üggyel.
Vágólapra másolva!

A munkaközvetítéssel foglalkozó középkorú férfi udvariasan fogadta a Szabadszállásról érkező csoportot - hat nőt és egy férfit - a Budapest belvárosában lévő épület lépcsőházában. Mindenkivel kezet fogott és előzékenyen kísérte be őket irodájába. A szabadszállásiak számára úgy tűnhetett, minden rendben lesz, hamarosan megkapják a csomagolói állást, amire jelentkeztek. A február utolsó napján kezdődött történet azonban teljesen máshogy alakult: pár nap alatt kiderült, hogy a munkából nem lett semmi, az ügyben pedig diszkrimináció gyanúja miatt eljárást indított az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely múlt héten hirdette ki határozatát.

A hatóság egymillió forintra büntette a munkaközvetítő céget, kétmillióra pedig azt a vállalkozást, amely számára a dolgozókat toborozta. A határozat szerint a két cég megsértette az egyenlő bánásmódról szóló törvényt, amikor visszautasította három szabadszállási nő jelentkezését "kisebbséghez való tartozásuk és bőrszínük miatt". Az érintett asszonyok ugyanis roma származásúak. Ők indították el az eljárást, amelyben a hatóság igazat adott nekik, és kiszabta a szokatlanul nagy összegű bírságokat.

Mari bukkant rá a hirdetésre

A határozat ugyan nem tartalmazza sem a kérelmezők, sem a megbírságolt cégek nevét, de az [origo]-nak sikerült beszélnie az ügy több szereplőjével is, igaz, ahhoz szinte senki nem járult hozzá, hogy közöljük teljes nevét. A három roma asszony közül ketten testvérek, Ilonának és Marinak hívják őket, negyvenes éveikben járnak. Ők mesélték el a történteket - amelyek nagyjából megegyeznek a határozatban foglaltakkal - Ilona szabadszállási házában.

Mari volt az, aki egy hirdetési újságban rábukkant a csomagolási munkáról szóló felhívásra. Telefonált a megadott számra, és meg is beszélték, hogy február 28-án, szerdán délelőtt találkoznak Budapesten. Szólt testvérének is, és közösen megszervezték az utat. Hívták öt ismerősüket, akikkel korábban dolgoztak együtt, és megkértek egy személyszállítással foglalkozó helyi vállalkozót, hogy mikrobuszával vigye el őket a fővárosi találkozóra. Ilona és Mari elmondása szerint hamar megegyeztek a munkaközvetítővel. Napi tízórás műszakról lett volna szó, 410 forintos nettó órabérrel.

Némi gondot csak az jelentett, hogy miként fognak bejárni a Bács-Kiskun megyei Szabadszállásról Budapestre. A munkaközvetítő ugyanis - a nők elmondása és az EBH határozata szerint - közölte, hogy ennek költségeit a dolgozóknak kell állni. Rögtön felmerült azonban a lehetőség, hogy a jelenlévő sofőr legyen az, aki rendszeresen szállítja őket. Ekkor Ilona és Mari elmondása szerint a csomagoló munkára jelentkezőket kiküldték a helyiségből, a sofőr és a munkaközvetítő pedig elkezdett egyezkedni. Végül arra jutottak, hogy a szállításért havonta 14-15 ezer forintot kellene fizetniük fejenként a dolgozóknak.

Forrás: Hajdú D. András
Ilona lakásában meséltek a történtekről

Ők ezt vállalták, és az asszonyok elmondása szerint úgy tűnt, sínen van a dolog, meg fogják kapni az állást. A két nő azt állítja ugyanis - és ez szerepel a határozatban is -, hogy a munkaközvetítő a találkozón közölte, még további hét-nyolc embert kell szereznie, hogy legyenek váltótársaik, és a rákövetkező héten megkezdhetik a munkát. Két nappal később derült ki, hogy ez mégsem így lesz.

Üzent a munkaközvetítő

Az EBH határozata szerint a munkaközvetítő megüzente telefonon, hogy felveszik a jelentkezőket, de csak azokat, akik nem romák. A hatóság dokumentumából az derül ki, hogy a munkaközvetítő a szabadszállásiakat szállító sofőrt hívta fel, és vele közölte ezt. Ő ezt nem adta át közvetlenül a romáknak, hanem egy másik, szintén a csomagoló állásra jelentkező, nem roma asszonyt - akit a történet szereplői Juliskaként emlegettek - hívott fel, aki végül is átadta a rossz hírt.

Ez már szombat délelőtt történt, vagyis három nappal a budapesti út után. Juliska Marit hívta fel, aki épp a helyi kenyérboltban vásárolt. A roma asszony azt mondta, teljesen letaglózta a hír. "Másnak talán tíz keze van, és húsz lába, így jobban tud dolgozni, mint én?" - tette fel a kérdést, amikor az [origo]-nak felidézte a történteket. Juliska hívása után beszélt testvérével is, aki ugyancsak értetlenül állt a történtek előtt. "Egész éjjel nem tudtam aludni" - emlékezett vissza Ilona, aki eldöntötte, nem hagyja annyiban a dolgot, és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul. Kézzel írt levelében úgy fogalmazott: "Szeretném, ha példaként szolgálna az esetünk mindenki számára. Megaláztak bennünket."

Az EBH március végén tartott egy tárgyalást Szabadszálláson, az önkormányzat épületében, ahol jelen volt a három roma asszony, a sofőr, Juliska és a munkaközvetítő cég képviselője. A vállalkozás részéről, amely a csomagoló munkára keresett embereket, nem érkezett senki. Arra hivatkoztak, hogy alaptalannak tartják a róluk szóló állításokat, később azonban a hatóság meghallgatta őket is. Az eljárás során mindkét vállalkozás tagadta, hogy diszkriminálták volna a roma jelentkezőket.