Öngyilkos lett a móri mészárlás gyanúsítottja

2007.07.13. 23:37

Pénteken késő este a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben felakasztotta magát és meghalt a móri mészárlás gyanúsítottja, N. László. A vizsgálat kizárta az idegenkezűséget, valamint a szolgálatban lévő büntetés-végrehajtási állomány felelősségét.

"A Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézet III. objektumában, 2007. július 13-án a késő esti órákban N. L. emberölés megalapozott gyanúja miatt előzetesen letartóztatott férfi fogva tartott a zárkájában önakasztást hajtott végre" - áll Dömény Sándornak, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) megbízott helyettes vezetőjének közleményében.

Az eset észlelését követően az objektum egészségügyi szakápolója haladéktalanul a helyszínre érkezett és megkezdte az újraélesztést. Ezzel egyidejűleg értesítették az Országos Mentőszolgálatot is. Az újraélesztési kísérletek azonban eredménytelenek maradtak, a mentőorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A rendőrségi és ügyészségi vizsgálat az idegenkezűséget, valamint a szolgálatban lévő büntetés-végrehajtási állomány felelősségét kizárta.

Kovács Krisztina, a BVOP sajtószóvivője azt mondta: az előzetes letartóztatásban levő férfi fokozott ellenőrzés alatt állt. Az ilyen fokozott ellenőrzésről az adott büntetés-végrehajtási intézet vezetője jogosult dönteni. A férfit félóránként ellenőrizték, erről szigorú és pontos dokumentációt vezettek - tette hozzá. Mint mondta, ezt az eljárást pontosan végrehajtották, ezért nem merült fel, hogy a szolgálatot teljesítő büntetés-végrehajtási dolgozók hibáztak volna.

Jano Christopher, N. László védője elmondta: pénteken késő este értesült védence halálhíréről, részleteket azonban ő sem tud. Hozzátette: nincs tudomása arról, hogy N. László hagyott volna búcsúlevelet hátra.

N. Lászlót azzal gyanúsították, hogy 2002. május 9-én a móri Erste Bank fiókjában elkövetett rablás során lemészárolt nyolc embert, alkalmazottakat és ügyfeleket. N. Lászlót volt a gyanúsítottja több postás sérelmére elkövetett rablótámadásnak is Tatabányán, Veszprémben és Győrben, egyiküket meg is gyilkolta. N. Lászlót és társát, W. Róbertet a rendőrség februárban vette őrizetbe.

Lepedőre akaszthatta magát

Kondorosi Ferenc, az igazságügyi tárca államtitkára azt mondta: a jelenlegi adatok szerint a büntetés-végrehajtási dolgozók nem hibáztak, de arról hétfőn döntenek, hogy szükségesnek tartanak-e belső vizsgálatot az ügyben. Kondorosi Ferenc megerősítette, hogy az eddigi rendőrségi, ügyészségi adatok szerint nem hibáztak a büntetés-végrehajtási dolgozók, de arról, hogy lesz-e belső vizsgálat az ügyben, hétfőn döntenek.

Az MTI rendészeti forrásból úgy tudja: N. László a lepedőjéből készített "kötelet", amelyre felakasztotta magát.

Az államtitkár hangsúlyozta: a büntetés-végrehajtás feladata, hogy emberhez méltó körülményeket biztosítson, ez a fogvatartott esetében a jelenlegi adatok szerint maradéktalanul teljesült. Hozzátette: annak ellenére, hogy szigorú szabályok rögzítik, mit tarthat magánál egy fogvatartott, minden lehetőséget, körülményt nem lehet kizárni még akkor sem, ha az őrszolgálat a leggondosabban jár el. Az államtitkár azért is sajnálatosnak nevezte N- László öngyilkosságát, mert mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, így az egész jogállam érdeke az, hogy az ilyen esetekben a bíróság hozzon ítéletet.

Megszüntették a nyomozást

A gyanúsított halála miatt, a veszprémi postásgyilkosság ügyében a rendőrség megszünteti a nyomozást - mondta el a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szóvivője szombaton. Horváczy Emese hozzátette: az N. László elleni másik, a móri bankrablás miatt folyamatban levő ügyben W. Róberttel szemben tovább folyik az eljárás.

Kaiser Ede perújítására nincs hatással a haláleset

A móri bankrablás miatt jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaiser Ede perújítására nincs hatással N. László halála - jelentette ki az elítélt ügyvédje. Dezső Antal hangsúlyozta: minden olyan megkerülhetetlen bizonyíték a rendelkezésre áll, amely igazolja védence ártatlanságát a móri bűncselekményben. Kitért arra is, hogy a védence esetében elrendelt perújítási nyomozás során N. László kihallgatása is szükséges lett volna ahhoz, hogy Kaiser Ede ügyét mielőbbi tisztázzák, ám tudomása szerint ez az eljárás során nem történt meg.

N. Lászlót hat postás elleni támadással hozta összefüggésbe a rendőrség, de az időben egymást követő bűncselekmények közül csak az első kettővel gyanúsították meg. A 2003-ban elkövetett veszprémi postásgyilkossággal, valamint egy szintén 2003-ban elkövetett győri támadással. Utóbbiban emberölési kísérlettel gyanúsították meg a férfit. A rendőrség korábban azt közölte: a veszprémi postásgyilkosság mellett további öt postás elleni támadással hozható összefüggésbe az akkor még ismeretlen elkövető. A nyomozók szerint a hat bűncselekmény láncolatot alkot, és azok egy elkövetőhöz köthetőek.

Az első bűncselekményt 2002. februárjában követték el Tatabányán, akkor egy postai kézbesítőt egy láncokkal összekötött bottal, nuncsakuval támadtak meg. Az elkövető a sértett fejére több ütést mért, majd nyolcszázezer forintot zsákmányolt. Másfél évvel később, 2003. június 24-én Veszprémben a tettes több lövéssel megsebesített egy postai kézbesítőt, majd a nála lévő készpénzt eltulajdonította. A sértett két nappal később belehalt sérüléseibe. Az elkövető akkor 757 ezer forintot szerzett. Pár hónappal később, 2003. októberében Győrben támadt meg egy postást, és eltulajdonított tőle 600 ezer forintot. 2004. június 16-án egymillió forintot rabolt egy postástól Tatabányán az elkövető. Szintén Tatabányán támadt meg egy kézbesítőt 2004. szeptemberében, tőle csaknem másfél millió forintot zsákmányolt. Csaknem ugyanennyit szerzett 2005. júniusában Győrben egy postástól.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK