Pert nyertek a rendőrség ellen az eldugott tüntetők

Vágólapra másolva!
Formai okokból, de az Amnesty Internationalnek adott igazat a bíróság abban a perben, amelyet azért indított, mert Lech Kaczynski lengyel államfő tavalyi látogatásakor aktivistáikat nem engedték olyan helyen tüntetni, ahol a küldöttség is láthatta volna őket. A bíróság érdemben nem vizsgálta, jogos volt-e a terület lezárása.
Vágólapra másolva!

Hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) egy tavalyi határozatát, amely megakadályozta, hogy az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet aktivistái olyan helyen tüntessenek Lech Kaczynski lengyel elnök ellen, ahol az államfő is láthatja.

Az AI aktivistái tavaly márciusban jelentették be, hogy tüntetni fognak a Budai Várban az általuk homofóbnak tartott lengyel államfő ellen. A rendőrség azonban nem vette tudomásul a bejelentést, és - hivatalosan - nem is tiltotta meg a demonstrációt: határozatában azt közölte, a teret lezárták, az nem közterület, így nincs illetékessége tudomásul venni a bejelentést.

A bíróság nem vizsgálta, hogy jogos volt-e a terület lezárása, csupán azt, hogy a rendőrség eljárása megfelelt-e a jogszabályoknak. Az ítélet kimondja, hogy a rendőrség hibázott: határozatot hozott, amikor végzést kellett volna (határozatot csak akkor hozhat egy közigazgatási szerv, ha érdemben dönt valamiről). Az ítélet jogerős, fellebbezni nem lehet, csak felülvizsgálati kérelmet benyújtani a Legfelsőbb Bírósághoz. Az eljárásban azonban a rendőrség elismerte a hibát, így nem valószínű, hogy élni fog ezzel a lehetőséggel.

Schiffer András, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője, az AI jogi képviselője az ítélethirdetés után azt mondta, sajnálatosnak tartja, hogy két évvel a közigazgatási eljárási törvény hatályba lépese után egy olyan fontos szerv, mint az ORFK még mindig elkövet ilyen alapvető hibát. A rendőrség jogi képviselője azt mondta, még tanulmányozzák az ítéletet.

Tavaly három külföldi államfő (Vladimir Putyin orosz, George Bush amerikai és Lech Kaczynski lengyel elnök) magyarországi látogatásakor fordult elő, hogy a rendőrség nem engedte a jogvédőket olyan helyen tüntetetni, ahol a demonstrációt a külföldi vendég is láthatta volna. A rendőrség minden esetben arra hivatkozott, hogy a környéket műveleti területté nyilvánították, tehát az nem közterület, így ott tüntetni sem lehet.

A rendőrség szerint a műveleti terület nem közterület, így az oda beadott tüntetési kérelmet illetékesség hiányára hivatkozva el sem bírálják. Magyarán ilyen helyszínen az állami vezető biztonsága érdekében nem lehet tüntetni. Schiffer szerint ezzel szemben a gyülekezési törvény és az alkotmány szelleméből is az következik, hogy a demonstrációt látnia kellene annak, aki ellen szervezik.

Hasonlóan magyarázta a rendőrség, amikor a Kossuth teret tavaly október 23-a után több hónapon keresztül elzárta a külvilágtól. Gergényi Péter volt budapesti főkapitány a rendőrségi törvényre hivatkozva tartotta fenn a kordont: e szerint a védett személy biztonsága érdekében a rendőrség "területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti".