Meggyötri a külföldi vonatozókat a pesti lassúság

Vágólapra másolva!
Végtelennek tűnő sorbaállás, hulló vakolat és csupasz gerendákkal alátámasztott plafon: ezek a külföldi vonatút elengedhetetlen kellékei Magyarországon. Aki nemzetközi vonatjegyet akar venni, annak rossz esetben nem csak a pénzét kell oda-vissza váltogatnia, de át kell verekednie magát a nemzetközi jegypénztár barikádjain is. Az [origo] a nemzetközi jegyvásárlás viszontagságairól faggatta a Keleti pályaudvar megizzasztott látogatóit.
Vágólapra másolva!

"Sokfelé jártunk már Európában, megfordultunk Prága és Pozsony vasútállomásain is, de mind közül itt a leglassabb a kiszolgálás" - mondja két fiatal turista a Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztárakban. Körülbelül egy-másfél órát állnak sorba, amíg megkapják a jegyüket, és még csak nem is a legnagyobb tömeget fogták ki: "ez a várakozás maga az örökévalóság" - mondják.

Az [origo] által megkérdezett utasok mindegyike elégedetlen a kiszolgálással, pedig aki vonattal érkezik Budapestre, vagy innen indulna vasúton a világ felfedezésére, annak nagy valószínűséggel végig kell állnia a nemzetközi pénztár alig vánszorgó sorait. Nemzetközi vonatjegyet ugyanis 1-2 éven belül még nem lehet interneten rendelni, bár előkészületek már vannak egy ilyen rendszer bevezetésére. Addig viszont nincs más választás, ki kell várni, amíg az ablak mögött ülő hölgy a menetrendek hosszas tanulmányozása után golyóstollal kitölti a kisebb füzetkének is beillő papírokat. Mindez sokszor akár bő 10 percet is igénybe vehet - nekünk, és természetesen minden egyes előttünk állónak egyaránt.

Csúcsidőben, az [origo] tapasztalata szerint a nemzetközi pénztár különvárója néha teljesen megtelik, ilyenkor egymás hegyén-hátán torlódnak a hőségben verítékező emberek és hatalmas csomagjaik. Mostani látogatásunkkor a helyzet nem ilyen elkeserítő: minden ablaknál 6-8 ember áll sorba, és átlagban háromnegyed-egy órát várnak jegyükre. A 14 ablakból mindössze négy üzemel, de egyet fél órára bezárnak menet közben: az oda várók számára még egy kis sorbaállás.

Hogy mért nem nyit ki a többi ablak? Szórád Róbert, a MÁV Start technológiai és üzemeltetési igazgatója szerint néha a pénztároshiány, néha a technikai feltételek miatt: a 14 ablakból a Keletiben például a renoválások következtében mindössze 6 működőképes. "Egyébként nem általánosan jellemző a zsúfoltság, és a MÁV mérései szerint egy-két kirívó esettől eltekintve a várakozási idő sem haladja meg a 10 percet" - mondja Szórád. Az [origo] nagyon sok kirívó esettel találkozott egyetlen délelőtt.

Fotó: Marton Bálint
Kézzel írják a jegyeket

"Kicsit primitív, de hát pont azért jöttünk Kelet-Európába, hogy ezt lássuk" - vonogatja a vállát érdeklődésünkre Hassa, aki Hollandiából érkezett. A férfit nem zavarta meg túlságosan, hogy 45 percet várakozott egy vonatjegyre: nyaral, úgyhogy most ráér - mondja. Egy osztrák nő már kevésbé nyugodt: az ő vonata 10 perc múlva indul Bécsbe, előtte 8-10 ember áll a sorban, és még forintot is kellene váltania. "Soha többet Magyarországra!" - mondja.

Nemzetközi pénztár - magyar pénz

A MÁV nemzetközi jegypénztárában kizárólag magyar forinttal lehet fizetni - ezt több utas is gúnyos fintorral teszi szóvá az [origo] érdeklődésére. Szórád Róbert szerint a MÁV pénzügyi rendszere még nem képes befogadni a valutát, de 1-2 éven belül biztosan megtalálják rá a megoldást. A mostani rendszer így viszont ellentmondásos, mivel a jegyárakat a MÁV honlapján és tájékoztatóiban is euróban adják meg, a pénztáros pedig helyben számolja át forintra - tapasztalatunk szerint az aktuális középárfolyamnál 6-8 forinttal drágábban.

Amikor az órás sorbaállás után a meglepett utassal közlik, hogy euróját nem fogadják el, a terem sarkában azonnal értelmet nyer a pénzváltó bódé léte. A közeli segítség nincs ingyen: a nemzetközi pénztárban apénzváltó mindössze 220 forintot ad a pánikba esett külföldieknek azért az euróért, amiért a bejárattól 10 lépésre, a parkolóban ülő férfi kéz alatt 247-et is kifizet. Ha valaki a nagy kapkodásban a nemzetközi pénztárnál található butikban váltja forintra euróját, a pénztáros jegyár-átszámításával együtt akár pénze 13-15 százalákát is elvesztheti.

Siralmas belépő

"Ez a hely egy olyan belépő az országba, mint ha a Parlament kapujában egy pöcegödrön át vezetne a turista útja" - vázolja lesújtó véleményét egy sokat vonatozó tanár a főleg külföldi turistákat kiszolgáló jegypénztárról. A helyiségben ugyanis nem csak a kiszolgálás lassú, de a fizikai körülmények is hagynak kívánnivalót maguk után.

Fotó: Marton Bálint
Várni, várni, várni...

A pénztár a pályaudvar egyik jócskán lepusztult szárnyában kapott helyet, így hiába vannak a Keleti pályaudvar szem előtt lévő részei szépen felújítva, a német, holland vagy cseh utasok mégis kénytelenek órákon át bámulni a gyűrt foszlányokban hulló vakolatot. A pályaudvart 2003 óta folyamatosan újítják fel, és a Kerepesi út felőli kijárati csarnokot már át is adták, a Thököly úti szárnyon pedig idén készül el a freskókkal díszített Lotz-csarnok felújítása. A további renoválásokhoz viszont magántőkére van szükség: "A folyamatban lévő műemléki felújításnak milliárdos költségei vannak, a renoválás komoly anyagi kérdés, és még évekig el fog húzódni" - magyarázza Szórád.

Közben a nemzetközi pénztár környékén a tető hasadékaiban már kisebb fák kapaszkodtak meg, az egykor szebb napokat látott pénztárterem finoman kimunkált, századelős ablakai körül pedig ormótlan gerendák tartják a deszkákból és farostlemezből összetákolt falakat és mennyezetet - kapuként Budapestről a világba, és a világból hozzánk.