Hatáskör hiányában nem vállalta a konfliktust az OVB

Vágólapra másolva!
Az Országos Választási Bizottság hitelesítette a Fidesz-KDNP és Kálmán László nyelvész három-három népszavazási kezdeményezését is. A különböző magánszemélyek által benyújtott öt kérdés közül csak egyet engedett át, amely szerint lehet szavazni az egészségbiztosítás privatizációjáról. Az OVB nem foglalkozott azzal, hogy mi történik akkor, ha a Fidesz és Kálmán kérdéseiben is az igenek kerülnek többségbe. A testület a kérdés megválaszolását az Alkotmánybíróságtól várja.
Vágólapra másolva!

Átengedte mind a Fidesz, mind Kálmán László nyelvész ugyanazon témában, de ellentétes előjellel feltett kérdéseit szerdi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB) az egészségügyi intézmények privatizációjáról, a gyógyszerek csak patikában való árusításáról, és a termőföld családi gazdálkodók elővásárlási jogáról.

A Fidesz ismételten benyújtott kezdeményezései kapcsán a bizottság több tagja is felvetette, hogy az ellenzéki párt nem jóhiszeműen gyakorolta a népszavazásra vonatkozó jogokat, hiszen politikai okokból, az elmúlt négy hónapban nem gyűjtött aláírásokat, pedig az OVB már hitelesítette és az Alkotmánybíróság (Ab) sem emelt kifogást. A testület nem vizsgálta azt a kérdést, hogy a Fidesz, vagy Kálmán kezdeményezései érkeztek-e hamarabb, mivel a törvény szerint a bizottságnak külön-külön kell foglalkozni minden kezdeményezéssel, azokat nem vonhatja össze.

Kálmán László kezdeményezései kapcsán az OVB tagjai arról vitatkoztak, hogy benyújtottnak tekinthetőek-e az e-mailen benyújtott kezdeményezések. Vejkey Imre azt mondta, hogy elektronikus aláírás és időbélyegző nélkül nem lehet hivatalosnak tekinteni a kezdeményezést. A többség azonban ezzel nem értett egyet, arra hivatkoztak, hogy évek óta ez a gyakorlat, és az elmúlt években több száz beadványt küldtek e-mailben, azokat az OVB érdemben vizsgálta.

Az OVB azt sem vizsgálta, hogy milyen következménye lehet az azonos témájú, de ellentétes módon feltett kérdéseknek, ha a népszavazások eredményesek mindkét esetben. Ilyen, feloldhatatlan konfliktus jöhet létre például akkor, ha a gyógyszerek patikán kívüli árusítását megtiltó és az azt megengedő kérdés is kap legalább kétmillió igen szavazatot. A problémáról az OVB az Alkotmánybíróságtól kért állásfoglalást.

Aláírásgyűjtési verseny

A hitelesítés csak a kezdete a népszavazási folyamatnak: a határozatok ellen az Ab-nál lehet kifogással élni(ezt harmincan meg is tették június végén, július elején, amikor a bizottság rábólintott másik három fideszes kérdésre), ha a testület nem semmisíti meg a döntést, akkor megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Négy hónap alatt kérdésenként 200 ezer aláírást kell összegyűjteni.

A Fidesz aktivistáinak - akik korábban több akcióban is gyakorolták az aláírásgyűjtést - ez valószínűleg nem okoz nehézséget, Kálmánnak azonban egymagában biztosan nem lenne egyszerű összeszedni a szükséges támogatást. Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője korábban azt mondta: Kálmán kérdései egybeesnek az MSZP céljaival, így ha az OVB hitelesíti a kezdeményezéseket, azt javasolná, hogy támogassák az aláírásgyűjtési kampányt.

A Fidesz múlt hét hétfőn nyújtotta be ismét az OVB-hez azt a három népszavazási kérdést, amit a bizottság korábban már hitelesített. Az aláírásgyűjtési határidő ugyanis lejárt anélkül, hogy a párt hozzáfogott volna ehhez. A Fidesz szándéka az volt, hogy megvárja a másik három - a vizitdíjjal, a kórházi napidíjjal és a tandíjjal foglalkozó - kérdésről szóló döntést. Ezeket az OVB csak az után hitelesítette, hogy erre az Alkotmánybíróság kötelezte.

A Fidesz kérdéseinek benyújtásával nagyjából egy időben azonban egy magánszemély - mint később kiderült, Kálmán László - is benyújtott három azonos témájú, de az ellenzéki párt kérdéseivel ellentétes megfogalmazású kérdést. A Fidesz jogi nonszensznek nevezte Kálmán kezdeményezését, majd arra hivatkozott, hogy a nyelvész e-mailje egy perccel az ő beadványuk után érkezett az OVB-hez. Az e-mail bemutatása miatt derült ki, hogy a párt OVB-delegáltja, Bordás Vilmos adta át Kálmán kezdeményezését a Fidesznek.