Egyre több erdő gyullad ki az országban

Vágólapra másolva!
Egyre több helyen keletkeznek kisebb-nagyobb tüzek az erdőkben szerte az országban, ezért szinte valamennyi tűzoltó egység dolgozik, hogy megfékezze a lángokat. A XV. kerületben 60 hektáros területen ég az erdő. A tűzoltóknak sikerült lokalizálniuk a tüzet, így elhárult a korábbi veszély, hogy ki kell telepíteni a közelben lakókat. Az országban több helyen viszont vasárnap este is tombolt a tűzvész, és több tucat hektárnyi erdő semmisült meg.
Vágólapra másolva!

Több órás munka után lokalizálták a tüzet a fővárosi tűzoltók a XV. kerületben, az Erdőkerülő út menti erdőben. Így már nem kell kitelepíteni senkit sem a lakóhelyéről az égő erdő miatt. A lángok többek között fatelepet, gáztározót és benzinkutat is veszélyeztettek.

A tűz borította 60 hatvan hektáros területre az FTP 28 fecskendővel és 110 tűzoltóval vonult ki - közölte Horváth András tűzoltó százados, Fővárosi Tűzoltóparancsnokság (FTP) ügyeletese. A kiemelt ötös fokozatú tűz oltásához a fővárosiak segítséget kaptak a szentendrei és váci hivatásos tűzoltóktól és három önkéntes tűzoltóságtól is.

A rendőrség is nagyobb erőkkel vonult ki a helyszínre, mert felmerült, hogy családokat is ki kell költözteti - közölte Unger Pál a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese. A BRFK szóvivője közölte: több hajléktalant is találtak az égő erdőben, ám őket sikerült kimenekíteni. Az FTP ügyeletese azt mondta, az oltási munkában egy tűzoltó sérült meg.

Az ORFK vízágyút adott az oltáshoz, ám ezt egyelőre nem kellett használni. Azt még nem tudni, mikor oldják fel az útzárat. A BKV közölte: a 75-ös, a 131-es buszokat és a 130-as gyors buszt kellett elterelni, egy-egy megállójuk kimarad.

Tüzek országszerte

Egyre több erdőtűz lobban fel az országban. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség szóvivője elmondta, hogy Pest megyében a délután Dány környékén lobbantak fel egy nagy kiterjedésű vegyes erdőben a lángok. Hét egység sietett a helyszínre, hogy a tüzet lokalizálják.

A Vas megyei Porpácon és a Pest megyei Mikebudán vasárnap este is tombolt a tűzvész. Mikebudán a legmagasabb fokozatú, ötös erősségű az erdőtűz. A lángok 30 hektáron perzselik az erdőt. Porpácon eddig 35 hektárnyi erdő semmisült meg, és a tűzoltóknak még nem sikerült körülhatárolni a tüzet. Vas megyében Porpác mellett három területen ég az erdő és a tarló. A megyében már a szabadnapos tűzoltókat is riasztották, a teljes állomány részt vesz az oltásokban. Szombathely mellett, Zanatnál 3-as fokozatú tarlótűz pusztít, amely már mezőgazdasági vontatókat és gazdasági épületelet is elért.

Ugyancsak nagyobb tűz miatt riasztották az egységeket a Bakonyban, ahol Kup mellett kezdett füstölni az erdő, mert az aljnövényzet a nagy melegben tüzet fogott. Itt is több fecskendővel igyekeznek megakadályozni a tűz továbbterjedését.

Kecskemét mellett szombat után ismét kigyulladt az erdő. A tűz jelenleg 3-as fokozatú, több településről is érkeztek tűzoltók a helyszínre, összesen nyolc tűzoltó autó próbálja megfékezni a lángokat. A tűz a 44-es út mellett ütött ki, ezért a főutat a nagy füst miatt lezárták a rendőrök. A kecskeméti erdő szombaton órákon keresztrül égett. A kecskeméti tűzoltók a szombati tűz oltásának utómunkálatait egész éjszaka és vasárnap délelőtt is végezték. Ennek ellenére nagy a valószínűsége, hogy a feltámadt szél miatt következett be a gyulladás - mondta a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Szabó László.

Nagy erőkkel oltották a felgyulladt erdőt a Pest megyei Inárcs közelében is a tűzoltók. A tüzet délutánra sikerült eloltani. A tűzoltók 13 kocsival vonultak a helyszínre. Összességében egy 15-20 hektáros fenyveserdő aljnövényzete kapott lángra. Délelőtt az M5-ös autópálya egy szakaszát lezárták a füst miatt, amit az autópályára hordott a szél.

Tiszakécske határában vasárnap leégett 15-20 hektár tarló, a rajta tárolt szalmával együtt. A tüzet azonban sikerült eloltani, mielőtt a közeli erdőre átterjedtek volna a lángok.

Sok szabadtéri tűz volt

Országszerte sok szabadtéri tűz volt szombaton is. Ezek oka főként a szemét- és a tarlóégetés volt. Összesen 370 tűzoltói beavatkozás történt az országban. A tilalom ellenére sok helyütt gyújtottak tüzet, égettek szemetet, tarlót, ami oka volt a tüzeknek. Előfordult az is, hogy egy eldobott cigarettacsikk miatt lobbantak fel a lángok.

A legtöbb erdőtűz Baranya, Bács-Kiskun, és Veszprém megyékben volt: itt vannak nagy területű erdők. Néhány tűzoltó a munka során a nagy meleg miatt lett rosszul. Őket megfigyelésre a területileg illetékes kórházakba szállították.