Vágólapra másolva!
Megsértette a kampánycsendet a bujáki időközi polgármester-választás idején a Magyar Televízió teletextje, azonban a választás eredményét nem kell megsemmisíteni - állapította meg csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság.
Vágólapra másolva!

Bujákon július 22-én tartottak időközi polgármester-választást. Az egyik, a választáson jelöltként induló azt sérelmezte az OVB-hez küldött beadványában, hogy a választás napján az MTV teletext képújságjának az időközi választásról szóló írásában kizárólag Kodák Csabát, a korábbi polgármestert nevezték meg, míg a többi négy polgármester-jelölt nevét nem közölték. A beadványozó szerint ez sértette az esélyegyenlőséget.

Az OVB csütörtöki ülésén meghallgatta a beadványozót és az MTV képújságját készítő társaság ügyvezetőjét. Az OVB megállapította: a hír középpontjába a Kodák Csabával szemben megállapított jogerős büntető ítélet került, és az, hogy a bírósági ítélet nem akadályozta meg az időközi választáson a jelöltté válását.

Az OVB szerint a választás napján a jelöltek egyikéről országos műsorszolgáltató által közölt információ objektíve alkalmas a kampánycsend megsértésére. Ugyanakkor a hír Kodák Csabát inkább negatív színben tüntette fel, ezért a jelöltek közötti esélyegyenlőség megsértése a többi jelölt hátrányára nem állapítható meg.

Mindezek alapján az OVB megállapította a kampánycsend-sértést, azonban - mivel az álláspontja szerint nem befolyásolta érdemben a választás eredményét - a kifogás további részét elutasította. A határozat ellen három napon belül lehet felülvizsgálati kérelmet beadni.

Az októberben a nógrádi település polgármesterévé választott Kodák Csaba tisztsége májusban azért szűnt meg, mert jogerős ítélet született ellene folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás miatt. Mivel azonban a bíróság pénzbüntetésre ítélte, nem vált büntetett előéletűvé, így újra indulhatott az időközi választáson.

A választáson négyen függetlenként indultak, egy jelölt az MSZP színeiben mérettette meg magát. A választáson az 1782 választásra jogosult lakos közül 910-en mentek el szavazni, Kodák Csaba 316 voksot kapott, és ismét ő lett a település polgármestere.