Csütörtökig titkolják a kormányzati negyed győztesét

2007.07.29. 21:08

Csütörtökig még nem mondják meg milyen tervek alapján épülhet a kormányzati negyed, de vasárnap bejelentették: egyhangú döntés született. A budapesti Nyugati Pályaudvar mögötti vasúti telek beépítésére 17 pályázat érkezett. A nemzetközi sztárépítészeket is felvonultató zsűri egyik tagja - Barcelona főépítésze - elmondta: pragmatikus pályázatok érkeztek. A PPP-konstrukcióban (közpénzek és magántőke) megvalósuló beruházás árát 142,5 milliárd forintban maximálták. A kormány hosszútávon megtakarítást vár a 2009 végére elkészülő projekttől.

Egyhangú döntés született arról, milyen tervek alapján épüljön meg a kormányzati negyed - közölte a Kormányzati Negyed-projekt kommunikációs vezetője vasárnap az MTI-vel. Láng Balázs elmondta: az eredményt csütörtökön hirdetik ki. Mivel a tervpályázatokhoz tartozó adatborítékot csak csütörtökön, az ünnepélyes eredményhirdetés előtt fél órával fogják kibontani, addig a bírálóbizottság tagjai sem tudják, melyik tervezőiroda pályázatát hozták ki győztesnek - mondta.

A kormányzati negyed megtervezésére 17 pályázat érkezett. Josep A. Acebillo Marin, Barcelona főépítésze, a kormányzat negyed tervpályázatát értékelő bizottság tagja pénteki sajtótájékoztatóján úgy jellemezte, pragmatikus pályázatok érkeztek. Elmondta: több olyan pályamunka is érkezett, amely építésének akár holnap neki lehetne állni. Hozzátette: minden pályázó szem előtt tartotta a fenntarthatóság, az energiatakarékosság követelményét.

A kormányzati negyed tervpályázatainak értékelését végző zsűriben magyar szakértők mellett a három neves külföldi építész vesz részt: Josep A. Acebillo mellett Hans Stimmann, Berlin volt főépítésze, valamint Daniel Libeskind, a manhattani World Trade Center helyén épülő komplexum tervezője.

A kormányzati negyed tervezésének kalkulált költsége 2,4 milliárd forint. A PPP-konstrukcióban megvalósuló beruházás maximális összege pedig 142,5 milliárd forint lehet. A kormányzati negyed a miniszterelnökséget leszámítva valamennyi központi államigazgatási szervezetnek (minisztériumnak) ad majd helyet 2009 május végétől.

KAPCSOLÓDÓ CIKK