Vágólapra másolva!
A Borsod megyei közgyűlés egészségügyi intézményeiben a vizitdíj-automaták mellé ki kell ragasztani Gyurcsány Ferenc kormányfő, Horváth Ágnes jelenlegi és Molnár Lajos korábbi egészségügyi miniszter fotóját, hogy az emberek tudják, "nekik köszönhetik", hogy fizetniük kell; erre a megyei közgyűlés fideszes elnöke utasította az intézmények vezetőit.
Vágólapra másolva!

Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén megye közgyűlési elnöke az RTL Klub híradójának hétfőn azzal indokolta az intézkedését, hogy az önkormányzat fenntartásában működő egészségügyi intézmények dolgozóit kívánták megvédeni, mert az emberek többször a dolgozókat szidták, rajtuk töltötték ki a haragjukat a vizitdíj fizetése miatt.

A csatorna híradója úgy tudja, az intézményeket arra is utasították, hogy ha valaki letépné a fotókat, akkor azt azonnal pótolni kell, bár ezt az információt hivatalosan senki nem erősítette meg.

Daróczi Dávid kormányszóvivő közleményben reagált az ügyre: "nem ízléses, hogy a fideszes politikus arra használja fel a - vélt vagy valós - hatalmát, hogy a pártpolitikai csatározásokat bevigye közintézmények falai közé".

A szóvivő szerint a plakátolási akció azért is meglepő, mert a közgyűlési elnök pártja az országos politikában éppen az ilyen eszközök teljes betiltásával kampányol. Hozzáteszi: a jelek szerint helyi szinten ugyanezt megengedhetőnek tartja a Fidesz.

Ódor Ferenc tisztában van azzal, hogy a vizitdíj százmilliós fejlesztési forrásokat jelent a kórházaknak, s az nem érdeke a betegeknek, hogy ezekből a fejlesztésekből még hosszú évekig ne lehessen semmi - írja a kormányszóvivő.