Illegális határátlépőket fogtak Hegyeshalomnál

Vágólapra másolva!
Tíz, illegális határátlépésre készülő moldáv állampolgárt és két görög csempészüket fülelték le a határőrök Hegyeshalomnál. Az elfogott személyek ellen eljárás indul.
Vágólapra másolva!

A fővárosi határőr-igazgatóság bűnügyi osztályának munkatársai egy olyan gyanús gépjárművet ellenőriztek, amelybe hat személy szállt be Törökbálint térségében. Az embercsempészek őket egy budaörsi bevásárlóközpont parkolójába szállították, ahol átültek egy német rendszámú lakókocsiba, s itt csatlakozott hozzájuk négy társuk.

A gépjármű kilenc férfi és egy női utasával ezt követően elindult Hegyeshalom felé. Itt a győri határőrök, a gépjárművet alaposan átvizsgálva, az ülések alatt találtak rá a moldáv állampolgárságú utasokra. Volt aki már elájult, volt aki ájulás közeli állapotban került elő. Ellátásukban a hegyeshalmi és osztrák mentősök nyújtottak segítséget - mondta el Kőhalmi Zsolt alezredes, a fővárosi határőr-igazgatóság igazgatóhelyettese.

A tíz moldáv idegenrendészeti eljárás alá kerül, a két görög ellen pedig embercsempészet megalapozott gyanúja miatt indul büntetőeljárás.