Katonai díszszemlét akar az Andrássy útra Szekeres

Vágólapra másolva!
A hadsereg "társadalmi tekintélyétől" teszi függővé a honvédelmi miniszter, hogy legyen-e katonai szemle a későbbiekben a fővárosi Andrássy úton. Szekeres Imre szerint a sugárút alkalmas lenne erre.
Vágólapra másolva!

A Magyar Honvédség vezetése gondolkozik azon, hogy augusztus 20-a alkalmából katonai díszszemlét tartson az Andrássy úton valamikor a későbbiekben - nyilatkozta Szekeres Imre honvédelmi miniszter az MTI-nek. "Ha valaki a Hősök teréről végignéz az Andrássy úton, akkor óhatatlanul eszébe jut, hogy az alkalmas lenne díszszemlére" - mondta a politikus.

Szekeres szerint ha a magyar honvédség társadalmi tekintélye lehetővé teszi, akkor előbb-utóbb díszszemlét tartanak a belvárosból a Hősök terére vezető sugárúton. Mint mondta, erről még nem döntöttek, de már felkérte a hagyományápolással foglalkozó katonákat, hogy gondolkozzanak a javaslaton. Mint mondta, ebben befolyásolták idei július 14-ei párizsi élményei is, amikor a magyar katonák együtt vonulhattak a Champs-Élysées-n az összes európai uniós tagország fegyvereseivel a francia katonai díszszemlén.

A miniszter mindezt azzal kapcsolatban nyilatkozta, hogy idén a hagyományoktól eltérően, de hagyományteremtő szándékkal a Hősök terén tartják az augusztus 20-ai tisztavatást, amelynek egyik látványossága, hogy honvédségi repülők elhúznak majd a tér felett. Hétfő délelőtt Mig-29-es és Gripen vadászrepülőgépek, An-26-os szállítógépek, valamint Mi-24-es helikopterek kötelékrepülését láthatják az érdeklődök. A Hősök tere körül a honvédség szárazföldi járműveit is kiállítják.

Szekeres Imre közölte: körülbelül fél évvel ezelőtt merült fel annak az ötlete, hogy a tisztavatásra alkalmasabb helyet találjanak. Mint mondta, a Parlament előtti terület nem elég nagy ahhoz, hogy egy katonai alakulat megfelelően megmutassa magát. A Hősök tere mellett szólt az is, hogy itt van az ismeretlen katona sírja. Úgy fogalmazott: "Egy honvédtiszt számára ez a legméltóbb hely az eskütételre".

Augusztus 20-án a zászlófelvonás az Országház előtt lesz, a tiszti esküt pedig a Hősök terén tartják, ahol az ismeretlen katona sírját is megkoszorúzzák.