Húszezerrel lettünk kevesebben az elmúlt fél évben, ehhez képest tavaly ebben az időszakban 18 ezerrel fogyott a hazai népesség - írja a Népszabadság. A lap szerint a demográfusoknak is komoly fejrtörést okoz, hogy kiderítsék: a Nyugat-Dunántúlon miért drámai a helyzet, miközben a Közép-Dunántúlon a legjobb.

Közel tíz százalékkal gyorsabb ütemben fogy Magyarország lakossága, mint egy évvel korábban - írja a Népszabadság a KSH legfrissebb népesedési gyorsjelentése alapján. A népesség lélekszáma az időszak végén 10 millió 55 ezer volt, a születésszám csökkenése és a halálozások emelkedése miatt a természetes fogyás a 2006. januári-júniusi 18 633-mal szemben 2007 első hat hónapjában 20 420 fő volt. A születésszám 3,1 százalékkal maradt el az előző évitől, és fél százalékkal többen haltak meg. A nemzetközi vándorlás miatt az ország lakossága ennél kisebb mértékben, körülbelül tizenegyezerrel csökkent.

Hablicsek László, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének lapnak nyilatkozó igazgatóhelyettese szerint nincs nagy vész. Az, hogy ez a gyorsulás tartós, vagy átmeneti, majd csak a következő hónapokban derül ki. Szerinte könnyen lehet, hogy a politika és a gyerekvállalási kedv klasszikus összefüggése most egy kissé más értelmet is nyer: nem tartja kizártnak, hogy a tavaly kialakult bizonytalan hangulat miatt vállaltak kevesebben gyermeket.

Megfigyelhető ugyanakkor, hogy rendkívül erőteljesek az országos különbségek. Az igazgatóhelyettes szerint ez a belső vándorlásból, illetve a roma lakosság arányából fakad. Nem véletlen, hogy jóvel kisebb arányú a népességfogyás mértéke a belső vándorlás célpontjának számító közép-magyarországi régióban, illetve Észak-Magyarországon, ahol magas arányban van jelen a nagyobb gyerekvállalási kedvvel rendelkező roma lakosság.

Kamarás Ferenc, a KSH főtanácsadója szerint nem mindenhol rossz a helyzet. Komárom-Esztergom megyében például 4 százalékkal javultak az eredmények. A kutató ugyanakkor hihetetlennek nevezte, hogy az ország két szomszédos régiója produkálja a legjobb és a legrosszabb eredményeket. Nyugat-Dunántúlon a halálozás egészen döbbenetes adatokat mutat: az országos 0,5 százalékos növekedéshez képest itt 5,1 százalékos az emelkedés, Győr-Moson-Sopron megyében 5, Vas megyében 9,1 százalékkal haltak meg többen. Fejér, Veszprém és Komárom viszont messze elmaradt az átlagtól. A jelenség magyarázata a kutatóknak is komoly fejtörést jelent - olvasható a Népszabadságban.