Gyanúsított lett a Margitszigetről eltűnt kisfiú anyja

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a Margitszigetről eltűnt kisfiú édesanyját. A 38 éves, Monorierdőn élő asszony azonban megtagadta a vallomástételt. Az anyát kiskorú veszélyeztetése miatt gyanúsítják.
Vágólapra másolva!

A BRFK kedden közölte: feltehetően bűncselekmény áldozata lett a Margitszigetről eltűnt kisfiú. Ezért kiskorú veszélyeztetése miatt az ügyészség a nyomozást rendelt el. Eddig ugyanis közigazgatási eljárás keretében gyűjtötték az adatokat, de ezek alapján arra lehet következtetni, hogy ismeretlenek által elkövetett bűncselekményről van szó. Szerdán már gyanúsítottként hallgatták ki a kisfiú édesanyját, aki azonban megtagadta a vallomástételt.

A bűncselekmény elkövetését az alapozza meg, hogy a nő "vízpart közvetlen közelében felügyelet nélkül hagyta kétéves gyermekét olyan körülmények között, hogy a kisfiú bármikor elindulhatott a víz irányába" - fogalmazott Bálint Gabriella sajtóreferens.

A kétéves kisfiú az anyja elmondása szerint augusztus 3-án a Margitsziget Árpád híd alatti területéről tűnt el, de a Margitszigeten és a Dunában is hiába keresték. A gyerek eltűnésének napján nyoma veszett édesapjának is, akit különböző bűncselekmények elkövetése miatt köröztek. Mivel ellentmondásokat fedeztek fel az édesanya tanúvallomásában, később a gyermek lakókörnyezetét is vizsgálni kezdték, azonban ez sem vezetett eredményre.

Augusztus közepén állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy olasz tévécsatornán láttak egy, az eltűnt kisfiúhoz hasonlító gyereket, de az Interpol közreműködésével kiderült, hogy nem a magyar kisgyerekről van szó. Néhány nappal később a BRFK elfogta a kisfiú édesapját a VI. kerületben, azonban a férfi nem szolgált új információval a kisfiú hollétéről.