Még képlékeny az egészségbiztosítási régiók mérete

Vágólapra másolva!
Egyelőre még nem került szóba a koalíciós tárgyaláson a leendő egészségbiztosítási régiók mérete. A koalíciónak szeptember végéig kell határoznia az ügyben.
Vágólapra másolva!

A kormánypártok nem állapodtak meg az egészségbiztosítási régiók méretéről, mert a szakértői munkák még nem tartanak ott, hogy a politikusok ezt a vitát le tudnák zárni - közölte Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke a koalíciós pártok estébe nyúló megbeszélését követően szerdán.

Hangsúlyozta: fontos, hogy tartsák a határidőt (szeptember vége), de ennél fontosabb szempont, hogy egy működőképes, megfelelő garanciákat tartalmazó modellről nyújtsanak be törvényjavaslatot.

Horváth Ágnes egészségügyi miniszter elmondta, hogy a megbeszélésen szóba került a járóbeteg-ellátás fejlesztése, a háziorvosi rendszer javítása, a minőségbiztosítás, valamint az egészségügyi intézmények gazdasági társaságként működtetése is; ezekben egyetért a két párt.