Elfogynak az ügyeletes orvosok Szegeden

Vágólapra másolva!
Szeptember 20-ra elfogy a kötelezhető túlórakerete az összes orvosnak a szegedi traumatológiai klinikán. Már most is a szokásos négy helyett csak három ügyeletes van bent, jövő héttől pedig csupán egy marad. Szombaton a helyzet délutánra megoldódott, egy orvos, akinek még nem telt be a túlórakerete, bement dolgozni.
Vágólapra másolva!

A szokásos négy helyett csak három orvos kezdte meg az ügyeletet szombat reggel a szegedi traumatológiai klinikán. Az orvosok kétharmadának elfogyott a kötelezhető túlórakerete - közölte Török László egyetemi adjunktus. Vasárnap már csak két, hétfőtől pedig egy ügyeletes orvos lesz, egészen szeptember 20-ig. Akkor minden dolgozónak elfogy a köteklezhető túlórakerete, és ugyan a törvény szerint önként vállalhatnának túlmunkát az orvosok, ennek díjzásáról nem született megállapodás a dolgozók és a klinikai központ vezetése között.

Szombat délután Kovács Iván, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ stratégiai igazgatója bejelentette, hogy az ügyeletek közötti átcsoportosítással félórán belül rendeződött a helyzet, így a klinikán a szokásos négy orvos látja el az ügyeletet. A kilenc orvos közül, akiknek még nem telt be a kötelezhető túlóra kerete, egyik ment be dolgozni. Hasonló átcsoportosításokkal továbbra is biztosítható a szokásos létszám, az ügyeletekkel kapcsolatban a központ elnöke pedig hétfőn délelőtt egyeztet a klinika vezetőjével és orvosaival - tette hozzá.

A júliustól hatályba lépett jogszabályok alapján az alapmunkaidő heti negyven óra, ezen felül nyolc óra túlmunkára kötelezhető az egészségügyi dolgozó és tizenhat órát vállalhat önként, ennek díjazása azonban a munkáltató és a munkavállaló megállapodásának kérdése.

Az egészségügyi átalakítások nyomán Makón és Hódmezővásárhelyen megszűnt a traumatológiai ügyelet, és míg korábban a klinika váltva fogadta a betegeket a szegedi városi kórházzal, most már csak keddenként és havonta egy hétvégén ügyeletes a kórház. Így csaknem kétszeresére nőtt a betegforgalom, miközben a túlórák díjazása az alapbér 110 százalékáról 70 százalékra csökkent és megszűnt a traumatológusoknak járó pótlék - közölte az orvos. Amennyiben az ügyeletes orvosok nem tudják ellátni az érkező betegeket, az ügyeletvezető behívhat pihenő kollégákat, akik önként, lelkiismeretük és az ápoltak érdekében hajlandók bejönni.