Közel lehet a megállapodás a BKV-nál

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kilencven százalékban már sikerült megállapodnia a BKV Zrt. vezetőségének és a szakszervezetek képviselőinek az idei bérfejlesztésről - közölte Regőczi Miklós, a BKV Zrt. vezérigazgató-helyettese vasárnap késő este. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy még folynak a bértárgyalások, "de a felek arra törekszenek, hogy ne álljanak úgy fel a tárgyalóasztaltól, hogy ne legyen megállapodás."

Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes is megérkezett a BKV Zrt. székházába a bértárgyalásról tájékozódni, mint a tulajdonos képviselője.