Keresztbe tesz a kiskörúti bringasávnak a IX. kerület

Vágólapra másolva!
Egészségvédelmi szempontokra hivatkozik, és nem támogatja a budapesti Kiskörútra tervezett kerékpársávok megépítését a IX. kerület főépítésze. A kerékpáros szervezetek által korábban a fővárosnál kiharcolt sávok a főépítész szerint csak néhány futár érdekeit szolgálják. A biciklisek a keddi városfejlesztési bizottsági ülésre készülnek.
Vágólapra másolva!

"A főútvonalak túlterheltségéből fakadó kritikus környezeti állapotuk miatt (...) nem alkalmasak az egészséges életmódhoz kapcsolódó kerékpáros közlekedésre" - mondott sommás véleményt a budapesti Kiskörútra tervezett kerékpársávokról Sersliné Kócsi Margit, a ferencvárosi önkormányzat főépítésze. Sersliné szakmai állásfoglalása szerint a bicikliseknek is jobb lenne a mellékutcákban tekerni, csak a futárok és a biciklizést "extrém sportként értelmezők" érdeke a körúti kerékpársáv.

A főváros vezetése ugyan korábban már - a belváros rehabilitációjáról szóló Budapest Szíve Programban - berajzolta a kerékpárutat a Kiskörútra, de májusban kiderült, az Astoria és a Fővám tér közötti szakasz felújításának terveiből mégis kimaradt. A kerékpáros szervezetek már demonstráció szervezésén gondolkodtak, de Demszky Gábor főpolgármester megígérte, áttekintik a terveket, majd július végén úgy döntött, támogatja, hogy mindkét oldalon legyen kerékpársáv.

A főépítész DBR Metró Projekt Igazgatóságnak (a Kiskörutat a négyes metró építésének keretében újítják fel) írott leveléből kiderül, hogy a biciklisek egészségének védelmén túl a kerület számára azért elfogadhatatlan a bringasáv, mert csökken miatta a járda szélessége - ami rontja a kiskörúti üzletek forgalmát - és radikálisan csökkenti a parkolók számát.

A kerületi önkormányzat városfejlesztési bizottsága kedd délután tárgyalja a főépítész előterjesztését. A Critical Mass felvonulás honlapján hétfőn a biciklisek arra készültek, hogy a lehető legnagyobb létszámban jelenjenek meg a bizottsági ülésen, ezzel is bizonyítva, hogy nem egy marginális kisebbség érdeke a kerékpársáv.