Letakarja Dobót a megszűnésre ítélt iskola

Vágólapra másolva!
A szeptemberi tanévkezdés előtt 1500 iskola közül 33 szűnt meg teljesen, 423 pedig más intézménybe olvadt. A Nógrád megyei Mátraszőlősön a megszűnés miatt 30 gyerek iskola nélkül maradt, a szülők szerdán is tüntettek a bezárás ellen. A megszűnés szélére sodródott egri művészeti iskola fenntartói pedig úgy tiltakoznak, hogy fóliával takarják le a városi képzőművészeti alkotásait.
Vágólapra másolva!

Több szülő tűntetett szerdán a Nógrád megyei Mátraszőlősön azt követelve, hogy a településen nyissák meg újra azt az általános iskolát, amelynek a bezárásáról augusztus 28-án, hat nappal a tanév kezdete előtt döntött az önkormányzat. Az iskolában 90 diák tanult, az intézmény nehéz helyzete miatt azonban 60 tanulót már korábban átírattak a pásztói iskolákba. Közel 30, zömében roma származású gyerek azonban nem kezdte meg a tanévet.

Tóth Gyula, a település polgármestere az [origo]-nak azt mondta: a diákok elhelyezéséről gondoskodott az önkormányzat, a pásztói iskolák átvennék őket, a szülők azonban nem engedték iskolába menni a gyerekeiket. A polgármester szerint már február óta várható volt az iskola megszűnése, így a szülők, ha akarták volna, elhelyezhették volna őket máshol. Tóth szerint a roma származású szülőket úgy lehetne lecsillapítani, ha olyan valaki avatkozna közbe, akire felnéznek a szülők. A polgármester többszöri kérdésünkre sem árulta el, hogy konkrétan kire gondol.

Az iskola bezárásról szóló döntést jogszabálysértőnek és érvénytelennek tartja a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal. Azt kifogásolják, hogy az önkormányzat a megszüntetéshez nem szerezte be a helyi kisebbségi önkormányzat egyetértését. A hivatal szeptember 7-éig addott határidőt arra, hogy az önkormányzat folytassa az oktatást. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman kedden vizsgálatot rendelt el az ügyben, szerdán pedig Mátraszőlősre utazott. Az ombudsman várhatóan a héten teszi közzé az üggyel kapcsolatos ajánlását.

A közel 1500 oktatási intézményből idén 456 szűnt meg. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerint azonban ez nem jelent minden esetben iskolabezárást. A tárca [origo]-hoz eljuttatott közleményében azt írta, hogy 423 iskola másik iskolával történt összevonás után tagintézményként, vagy pedig egy másik épületben, a korábbitól eltérő formában működik tovább. A minisztérium szerint 33 iskola szűnt meg jogutód nélkül. Köztük található művészetoktatást végző intézmény, általános iskola és középiskola is.

Nyíregyházán például a kizárólag roma gyermekeket oktató Huszár-telepi általános iskola szűnt meg, a közel száz diákot hat belvárosi iskola fogadta be. Egerben pedig művészeti iskolák állami támogatásának csökkentése sodorta megszűnés szélére Jelképző Alapfokú Művészetoktatási Iskolát. Az iskola működtetői ez ellen úgy tiltakoznak, hogy négy nap alatt öt köztéri képzőművészeti alkotást, közöttük a város főterét uraló Dobó-szobrot fóliával burkolják be. A demonstrációval azt kívánják érzékeltetni, hogy milyen volna, ha nem volnának művészeti, képzőművészeti alkotások a városban.