Kényesnek tartja Takács a kuruc.info korlátozását

Vágólapra másolva!
Már tett javaslatokat a kormányfőnek az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium a kuruc.info elérhetőségének korlátozásával kapcsolatban. Takács Albert miniszter szerdán a Nap-keltében elismerte, hogy a korlátozás a cenzúrára hasonlít, de a hatóságoknak is korlátozottak a lehetőségei a szélsőséges eszméket hirdető honlappal szembeni fellépésben. A jogi lehetőségek felmérésére a kormányfő kérte fel a minisztert.
Vágólapra másolva!

Az Igazságügyi- és Rendészeti Minisztérium (IRM) foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy korlátozza a kuruc.info elérhetőségét. Erről Takács Albert miniszter beszélt a Polgári Törvénykönyv gyűlöletbeszédet érintő módosítása kapcsán a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában, szerda reggel. Az IRM már kidolgozott elképzeléseket, elvi és szövegszerű javaslatokat az elérhetőség korlátozására. "Ez sokkal kényesebb dolog, hiszen akarva-akaratlan valamilyen módon a cenzúrára hasonlít, ha az elérhetőséget korlátozzák" - mondta Takács Albert. Szerinte olyan politikai döntés sem született még, amely a jogalkotónak szabad kezet biztosítana.

A miniszter közölte, mivel a honlap külföldi szerveren működik, a magyar állam nem tehet olyan hatósági intézkedéseket, mintha belföldi szerverről lenne szó. Műszaki számítógépes szakemberek szerint a hozzáférés korlátozása technikailag kivitelezhetetlen.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke múlt pénteken, az MDF által kezdeményezett ötpárti sajtóértekezleteten jelentette be, hogy a kormány a Polgári Törvénykönyv módosítását kezdeményezi a vallási, nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozó, illetve a szexuális orientáció miatt kisebbségben lévő emberek védelmében. A kezdeményezés céljának azt nevezte, hogy a kisebbségben lévők a közösségüket ért sértő, bántó vagy lealacsonyító megnyilvánulásokkal szemben bírósághoz fordulhassanak.

A miniszterelnök augusztus 23-án kérte fel az igazságügyi tárca vezetőjét: vizsgálja meg, hogy a hatályos magyar büntetőjogi szabályok, illetve a sajtótörvény rendelkezései lehetővé teszik-e a kuruc.info elleni arányos fellépést. A miniszterelnök szerint a honlap "kirekesztő szellemiségéről, gyalázkodó, antiszemita és uszító hangvételéről, a személyiségi jogok, illetve a köztársaság alapértékeinek lábbal tiprásáról vált hírhedtté". A honlap tavaly ősszel kapott nagyobb nyilvánosságot, amikor közölte több, a zavargások résztvevőinek ügyeit tárgyaló bíró nevét, címét és telefonszámát. Később közéleti személyiségek telefonszámát is nyilvánosságra hozták. A lap szerzői élesen támadják a romákat, a zsidókat, a kormánypártokat, de bírálják a szerintük erélytelen Fideszt is.