Már repülővel is keresik az eltűnt kislányt

Vágólapra másolva!
Már a levegőből, egy sportrepülőgéppel is keresik azt a kétéves kislányt, aki még kedden tűnt el a Borsod megyei Emődön. Éjjelre csökkentik ugyan a kutatócsapat létszámát, de a csaknem száz szakember és önkéntes egészen addig folytatja kislány keresését, amíg reális esély van arra, hogy megtalálhatják. Volt, aki látni vélte a kislánnyal együtt eltűnt kutyát.
Vágólapra másolva!

A nyíregyházi speciális mentőcsoport vezetője csütörtökön egy kétüléses sportrepülőgéppel felszállt, hogy délután végigpásztázza a környékbeli területeket - számolt be az [origo]-nak a Borsod megyei rendőrkapitányság sajtóügyeletese, Dobi Tamás. Így próbálják átvizsgálni azokat a területeket is, ahová gyalogosan nem tudtak eljutni az eltűnt emődi kislányt kedd óta kereső csapat tagjai.

A gyereket továbbra is teljes erővel keresik a rendőrség, a határőrség, a polgárőrség és a tűzoltóság emberei, akiknek önkéntesek is segítenek. Dobi Tamás elmondta, hogy éjjel a rosszabb látási-, és terepviszonyok miatt kevesebben fogják folytatják a kutatást.

A kétéves kislány kedd dél körül kisétált a családi ház udvarából, vele volt egy Maci névre hallgató keverék kutya is. A hetven centi magas, vállig érő, barna hajú kislány zöld kapucnis felsőt és rózsaszín nadrágot viselt. A sajtóreferens elmondta, a kutyát volt, aki látni vélte, de egyelőre ez nem bizonyosodott be. A kislány keresését egészen addig nem hagyják abba, amíg csak reális esély van arra, hogy előkerülhet - tette hozzá.

A kutatócsapatok már átfésülték a környékbeli helyeket, egy közeli patakmedret, kiszivattyúzták a ház udvarán álló kutat is. Tíz rendőrkutyát is bevetettek, de a keresést nagyban megnehezíti, hogy a zuhogó eső elmosta a nyomokat.