Figyelmeztették a Gyurcsányt védelmező büntetőbírót

2007.09.07. 7:11

Lezárult a Cserni János ellen indított fegyelmi és etikai eljárás. Ebben a Fővárosi Bíróság büntetőbíráját a legenyhébb fokozatú elmarasztalásban - figyelmeztetésben - részesítették - írta a Magyar Nemzet.

A legenyhébb büntetést, figyelmeztetést kaptott Cserni János neves büntetőbíró - tudta meg bírósági forrásokból a Magyar Nemzet. Cserni ellen azért indult eljárás a nyár elején, mert tavaly ősszel aláírt egy politikai nyilatkozatot. Ez kifogásolta Sólyom László államfőnek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök balatonőszödi beszédével kapcsolatos fenntartásait.

Akkor úgy fogalmaztak a nyílt levél aláírói - közöttük Cserni János -, hogy remélik, az államfő belátja tévedését, és "nem áll be azok sorába, akik a törvényesen és demokratikusan megválasztott miniszterelnök megbuktatását még e pillanatban is fontosabbnak tartják, mint az alapnorma, a demokratikus intézményrendszer, a köznyugalom, és nem utolsósorban az állampolgárok biztonságának védelmét".

A jogszabályok tiltják Magyarországon, hogy a bírók politikai tevékenységet folytassanak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK