Kicserélik a szocialisták lusta képviselőiket

Vágólapra másolva!
Fél tucat szocialista képviselőt foszthatnak meg bizottsági tagságától, miután "nem kellő intenzitással" vettek részt az adott parlamenti testületek munkájában - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A napilap úgy tudja, hogy az MSZP frakcióelnöksége a pénteken kezdődő kétnapos frakcióülésen nyújtja be javaslatát, amely tartalmazza a keveset dolgozó szocilaista politikusok kicserélését.

A frakció fél éve fogadott el egy belső szabályzatot, amely szerint azt a képviselőt, aki a parlament különböző szakpolitikai bizottsági üléseinek több mint a feléről hiányzik, megfoszthatják bizottsági helyétől. A Népszabadság információja szerint most öt-hat politikus "akadt fenn a szűrőn".

Enyhítő körülménynek számított a lap szerint, hogy az önkormányzati választások kampánya sokakat elvont a bizottsági munkától, míg mások egészségi okok miatt nem tudtak eleget tenni ezen feladataiknak.