Vádat emeltek Budaházy György ellen

Vágólapra másolva!
Vádat emelt az ügyészség Budaházy György ellen alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint a férfi többször is bűncselekményt követett el, amikor a főváros körülzárására és fegyveres harcra szólított fel nyilatkozataiban.
Vágólapra másolva!

Budaházy György nyilatkozataiban olyan erőszakos cselekményekre hívta fel olvasóit, "amelynek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása volt" - állítja a Fővárosi Főügyészség, amely pénteken vádat emelt a férfi ellen. A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló Budaházy 2006. szeptember 27-e és 2007 március 15-e között 13 nyilatkozatot küldött meg közzététel céljából a kuruc.info és más portálok számára, ezek között törvénysértő is volt - közölte Morvai Attila, a főügyészség a szóvivője.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) augusztus közepén jelentette be, hogy vádemelést javasol a férfi ellen, mert álláspontjuk szerint korábban két alkalommal is az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására hívott fel: egy ízben a főváros körülzárására, egy másik alkalommal pedig fegyveres harcra szólított fel. Az ügyészség benyújtott vádirata kitér arra is, hogy Budaházy ellen közérdekű üzem megzavarása és rongálás miatt is eljárás van folyamatban.

Budaházy György neve az Erzsébet híd 2002. júliusi lezárásakor vált ismertté, később számos tüntetést szervezett. A férfit idén március 15-én délután fogták el a Deák téren, és a rendőrök az NNI Aradi utcai épületébe vitték kihallgatásra. Este több ezer ember gyűlt össze az épület közelében, hogy szabadon bocsátását követeljék. A demonstrációt követően a tüntetők többször is összecsaptak rendőrökkel, hét rendőr és egy civil megsérült, a rongálás miatt több milliós kár keletkezett.