Bukhatja az EU-s útpénzt Budapest

Vágólapra másolva!
A tavalyi fővárosi útfelújításokra szánt pénz 5-10 százalékát meg nem épített utakra fizette ki a főváros - állítja a Fidesz. A városháza szerint viszont minden forint aszfalt formájában a budapesti utakon van. Egy fővárosi bizottság jövő hétfőn vizsgálja, hogyan költötték el az állami pályázati pénzeket, amelyeket lehet, hogy Budapestnek vissza kell fizetnie.
Vágólapra másolva!

A fővárosi Fidesz-frakció szerint 580 millió forinttal nem tud elszámolni a főváros vezetése. A frakció sajtótájékoztatón jelentette be: olyan információkhoz jutott, melyek alapján úgy tűnik, a főváros a 2006-ban útfelújításra fordított pénzekből jelentős összeget meg nem épült utak kifizetésére fordított.

A Fidesz szerint a főváros - amely a költségek jelentős részét állami pályázaton szerzett pénzből fedezte - nem valós adatokkal pályázott: rosszul határozta meg a felújítandó útszakaszok hosszát. Példaként egy XVII. kerületi esetet említettek, ahol a vállalkozói szerződést ugyan 1600 méter útfelújításra kötötték meg, ám a valós úthossz mindössze 737 méter.

Hiányosságokat a több mint száz tavaly felújított útszakasz közül ötvenöt esetben talált az útfelújításokat ellenőrző Pro Régió Ügynökség - magyarázta Wintermantel Zsolt (Fidesz). Wintermantel az [origo]-nak azt mondta: a tavaly utakra költött pénz 5-10 százaléka folyt el úgy, hogy "az utolsó fillérig a vállalkozóknak" jutott.

A Fővárosi Önkormányzat közleményéből kiderül: a Pro Régió ügynökség - több más régiós önkormányzat mellett - Budapest esetében is úgy találta, hogy "a felújítások egy része nem a pályázatban szereplő módon valósult meg". "Az ügynökség ezért a támogatás részbeni vagy teljes visszafizetését kérte tíz településtől, Budapest mellett Csobánka, Monor, Pilis, Visegrád, Kartal, Budakalász, Cegléd és Püspökszilágy önkormányzatától" - áll a közleményben.

Döntés még nem született a visszafizetésről, az illetékes regionális szervezet ugyanis felülvizsgálatot kezdeményezett a főváros egy korábbi levele miatt. Ebben vitatják a Pro Régió Ügynökség ellenőrzési módszereit és a megállapításokat. A feltárt hiányosságokért a Városháza szerint többek között a bonyolult pályázati szabályok felelősek, és az, hogy a Pro Régió rossz módszerekkel számítja ki, mennyire teljesültek a pályázatban előre leírt feltételek.

Amikor a főváros pályázott, még csak becsült adatai voltak arról, milyen hosszúak is a felújítandó útszakaszok, így csak az elszámoláskor látszott meg, időnként rövidebbek az utak a becsültnél - állítja a Fővárosi Önkormányzat. A közlemény leszögezi: "Az állami támogatás minden egyes forintja aszfalt formájában ott van a fővárosi utakon."

Wintermantel Zsolt szerint a különbözet a távolságokban "a mérnöki becslés fogalmába nem fér bele". "Itt kilométerekről beszélünk" - tette hozzá, és "szánalmas magyarázkodásnak" nevezte, hogy a rossz pályázati rendszerrel védekezik a Városháza. A fővárosi Fidesz azt szeretné, ha Demszky Gábor főpolgármester indítana vizsgálatot az ügyben. A fideszes György István, a fővárosi pénzügyi ellenőrző bizottság elnöke hétfőre rendkívüli bizottsági ülést hívott össze.