Az óvatos várossal karöltve kaszálhat Leisztinger cége

Vágólapra másolva!
Uniós milliárdok magánkézbe játszásáról és a város legértékesebb ingatlanjának elkótyavetyéléséről beszél a helyi ellenzék a most elfogadott szegedi fürdőberuházás kapcsán. Az óriási bevételeket váró szocialista városvezetés szerint alaptalanok a vádak, a sajtóban ugyanakkor már a telekspekuláció gyanúját is felvetették. Az egyértelmű, hogy a Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó beruházó nagyot kaszálhat, de hogy a város jól járt-e, arról megoszlanak a vélemények.
Vágólapra másolva!

A szegedi önkormányzat szerint nagyszerű beruházás, a városi ellenzék szerint viszont egy milliárdos ingatlan elkótyavetyélése az a fürdőberuházás, amelyre péntek délután bólintott rá a városi közgyűlés szocialista többsége. A Leisztinger Tamás érdekkörébe tartozó Hunguest Hotels Zrt. az önkormányzattal társulva szeretné gigantikus fürdőkomplexummá fejleszteni a jelenleg városi tulajdonban lévő, a városvezetés szerint "elavult és lepukkant" Ligetfürdőt. A cégnek ugyanakkor nem titkolt célja, hogy a fürdő megépítése után az ingatlan mostani értékén kivásárolja az önkormányzati tulajdont, és így egyedül nyelje le a fejlesztéshez megpályázott uniós és állami milliárdokat.

A projektet a Hunguest Hotels kezdeményezte, amelynek háromcsillagos szállodája van a szegedi fürdő szomszédságában - mondta el az [origo]-nak Szentgyörgyi Pál, Szeged gazdasági alpolgármestere. Szentgyörgyi szerint a Hunguest Hotels szállodája kapacitását és besorolását is fejleszteni szeretné, ehhez pedig szüksége van a fürdőkomplexumra. A tulajdonosváltás úgy zajlana, hogy az önkormányzat apportálná ingatlanját egy közös kft.-be, majd a fürdőt a nagyarányú fejlesztések után a cég az értékbecslők által megállapított jelenlegi áron, 1,3 milliárd forintért 10 év alatt fokozatosan kivásárolná.

Gyimesi László, a szegedi Fidesz elnöke az ügyletről a Magyar Hírlapnak azt mondta, hogy a város jobban járna, ha egyedül, hitelből kivitelezné a beruházást. Szentgyörgyi Pál szerint ugyanakkor az összesen 6 milliárd forint költségű, 15 év alatt megtérülő üzlet kockázatát nem vállalhatta az alapvetően közfeladatok ellátására szolgáló városvezetés. "Most évi 150 ezer látogatója van a Ligetfürdőnek, és 400 000 kell ahhoz, hogy a beruházás után nyereséges legyen" - vázolta a helyzetet a gazdasági alpolgármester. "Ennek a megszervezéséhez profi cégre van szükség, és arra, hogy a már most is nyereséges Hunguest szállodával együtt működjön az intézmény. Dőreség lenne egy önkormányzattól egyedül belevágni egy ilyen vállalkozásba" - magyarázta.

Nyereség és kockázat

A nagyszabású beruházás, valamint az attól várt iparűzési és idegenforgalmi adók persze nem változtatják meg azt a tényt, hogy Szeged a nagy fejlesztések előtti értékén válik meg ingatlanjától. Szentgyörgyi Pál az [origo] kérdésére nem is tagadta, hogy céljuk a Ligetfürdő pénzzé tétele, jelezte ugyanakkor, hogy ezzel a városnak is jövedelmező magánberuházást mozdítanak elő. Az ingatlan árából pedig egy fedett uszodát építenek - tette hozzá, vagyis az alpolgármester szerint a szegediek nem veszítenek az üzleten.

Igaz, közben Leisztinger Tamás érdekeltsége hatalmasat nyer a szocialista városvezetés segítségével. Az önkormányzattal karöltve a Hunguest Hotels 3 milliárdos támogatást pályázhat meg, ez az összeg pedig végeredményben kizárólag a magáncég tulajdonát fejleszti majd. Ugyanis a szegedi önkormányzat pénteki ülésén megszavazta a szerződéskötést, így a Hunguest jogosult a fürdőt mai árán megvásárolni. Ráadásul - állította a pénteki Népszabadságnak Gyimesi László - a szerződés olyan kitételt is tartalmaz, hogy a Hunguest akkor vásárolja ki a város tulajdonrészét, amikor csak akarja.

Szentgyörgyi Pál erre reagálva közölte, hogy vannak biztosítékok a szerződésben ilyen eshetőségre: a szerződés például tartalmazza, hogy 20 éven át fürdőt kell üzemeltetni a mostani Ligetfürdő területén. Emellett az önkormányzatnak van például visszavásárlási joga - magyarázta az alpolgármester, elismerve ugyanakkor, hogy ha a Hunguest a most megállapított érték többszöröséért akarná továbbadni a fürdőt, a város nem tudná visszavásárolni.

Addig viszont nem is vásárolható ki az önkormányzati tulajdon a közös kft.-ből, amíg el nem készül a beruházás - védte tovább a terveket az alpolgármester. Ezt szerinte a szerződés 3 évben maximálja, ha pedig ennyi idő alatt nem készülne el az ígért beruházás, úgy a 3 milliárdos állami és uniós támogatást kell majd visszafizetni - tette hozzá. Igaz, a Hunguest még támogatás nélkül is jól járhat, ha 3 év után, fejlesztések nélkül, az önkormányzatnak kifizetett ár többszöröséért továbbadja a Ligetfürdőt, de Szentgyörgyi szerint ez "olyan bizarr feltevés, hogy már a fikció kategóriába tartozik".