Meghalt egy szülőotthonban világra hozott újszülött

Vágólapra másolva!
Hiába értek ki pár perc alatt a fővárosi mentők ahhoz az újszülötthöz, akit édesanyja szombaton egy szülőotthonban akart a világra hozni, a gyermek életét már nem tudták megmenteni. Az egészségügyi tárca éppen nemrég jelentette be, hogy részletesen ki fogják dolgozni az otthonszülés szabályait. A rendőrség nem erősítette meg azt az információt, hogy a szülést levezető bába nem rendelkezett engedéllyel.
Vágólapra másolva!

Meghalt egy újszülött a főváros XII. kerületében, akit az édesanyja egy otthonban hozott a világra - erősítette meg az MTI információját az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál az esettel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy hajnali négy óra magasságában riasztották a mentőket egy otthonszüléshez, és bár percek alatt a helyszínre értek, a gyermek életét vesztette.

A szóvivő hozzátette, az otthonszülésekre vonatkozó szabályrendszer kidolgozását tervezi az egészségügyi tárca. A mentőszolgálatnak az álláspontja az, hogy szigorú feltételekhez kell kötni azt, hogy valaki az otthonában hozza világra gyermekét - jelentette ki. Egy szülésnél akár életveszélyes kockázatok is felléphetnek, amelyeket nagyobb biztonsággal tudnak elhárítani, ha megfelelő kórházi körülmények állnak rendelkezésre, illetve, ha a szülést megelőzően elvégeznek bizonyos vizsgálatokat.

Közigazgatási eljárást indított a rendőrség Rendkívüli Haláleseti Osztálya a XII. kerületi eset ügyében - közölte a BRFK sajtóügyeletese, Sass Oszkár az [origo]-val. Elmondta, hogy a 35 éves nyíregyházi nő abból a célból érkezett a fővárosba, hogy az egyik XII. kerületi szülőotthonban - orvos közreműködése nélkül - adjon életet gyermekének. A szülés során komplikációk léptek fel, ezért értesítették a mentőket, akik a szülés további levezetése érdekében kórházba szállították a hölgyet, de a csecsemő életét vesztette. A sajtóügyeletes a részletekről többet nem árult el, így azt az információt sem kommentálta, hogy a szülésnél segítkező bába nem rendelkezett engedéllyel.

A világhálón egy XII. kerületi szülőházat lehet találni, a Napvilág Születésházat. Itt a bábák címszó alatt egyedüliként Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász neve olvasható, akit korábban otthonszülés miatt felfüggesztett a Magyar Orvosi Kamara. Geréb Ágnes a szülőház honlapján beszámolt a szombat hajnalban történt tragédiáról. "Komplikációmentes szülésnek indult. A vajúdás is az volt. A magzatvíz tiszta volt, a kisbaba csak négy nappal született később a kiírt dátumnál. A szülés magától indult meg. A kisbaba jól feküdt, nem volt a méretarányosnál nagyobb. Végig jó szívhangokat hallottunk, még a kitolási szak egész hosszában is" - írta.

A babának azonban elakadt a válla, és semmilyen módszerrel nem tudtak segíteni a helyzeten. "Mindent megtettünk, amit csak lehetett, amit szakmailag ilyenkor kell, közben pedig mentőt hívtunk nagyon hamar, az újszülött mentőt is, a rendes mentőt is" - fogalmazott Geréb Ágnes, aki tragédiának nevezte a történteket. A szülő asszonyt a kétpercnyire lévő kórházba szállították, ahol két szülészorvosnak és egy szülésznőnek sikerült kihúzni a babát, de már nem tudták újraéleszteni. "Végiggondoltuk mindannyian újra és újra, hogy mit kellett volna máshogyan tenni, hol volt a hiba. Nem tudjuk. Nem értjük" - tette hozzá Geréb.