Két jelöltje van az SZDSZ-nek Kis Zoltán helyére

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ ügyvivői testülete két országgyűlési képviselőjelöltet javasol a múlt héten lemondott Kis Zoltán helyére. A politikus összeférhetetlenség miatt távozik 17 év után a Parlamentből. Az ügyvivők a jövő héten döntenek az egészségügyi tárca államtitkári posztjáról is.
Vágólapra másolva!

A távirati iroda információi szerint Skaliczky Andrea, az SZDSZ dunaújvárosi elnöke és Velkey Gábor békéscsabai önkormányzati képviselő közül választhat a párt országos tanácsa szombati salgótarjáni ülésén. Az MTI azt írta a múlt héten, hogy Léderer András, az Új Generáció elnöke is esélyes.

Kis Zoltán pénteken, összeférhetetlenség miatt mondott le parlamenti képviselői mandátumáról. A politikus, az agrártárca egykori politikai államtitkára 17 évi parlamenti képviselőség után a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója lesz.

Az ügyvivők a jövő héten döntenek az Egészségügyi Minisztérium államtitkárának személyéről. A posztot négy hónapig betöltő Kovács Attila szeptember 10-én mondott le, arra hivatkozva, hogy visszatér a szakmájához és orvosként folytatatja munkáját.