Kinézne a paravándemokrácia mögül Orbán

2007.09.18. 17:30

Nem állt elő újdonsággal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulójához igazított beszédében Orbán Viktor. A Fidesz elnöke bízik az általuk kezdeményezett népszavazás sikerében, miközben arra is figyelmeztetett, hogy szerinte a kormány újabb hazudozásra kényszerül. A Fidesz ezúttal nem a Kossuth térre invitálta híveit, hanem a Hajógyári-sziget egyik csarnokában tartotta rendezvényét.

"Évfordulóhoz érkeztünk, mégsem ünnepelni jöttünk" - kezdte az őszödi beszéd évfordulójához kapcsolódó beszédét Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint Magyarországon jelenleg a demokrácia csak látszat, paraván, ha a Fidesz szövetsége nem lenne, akkor a demokráciának esélye sem lenne Magyarországon, és tort ülhetne az önkény.

Jó hír ugyanakkor - folytatta Orbán -, hogy Európában új szelek fújnak, Európában már belátták, hogy az oktatást és az egészségügyet nem lehet kizárólag piaci alapon működtetni. Nálunk azonban a szélsőséges liberálisok vannak hatalmon, akik széttépik a szociális hálót - mondta. A Fidesz elnöke később többször is visszatért arra, hogy veszélyben látja a rendszerváltás után is átmentett szociális hálót. A kormány számlájára írta, hogy nem veszik emberszámba az idős embereket, a diákokat, a betegeket pedig ellátás helyett kórházból kórházba küldözgetik.

"Ez a leggyengébb kormány Európában, soha semmiért nem vállal felelősséget" - folytatta beszédét, majd azt mondta, hogy a kormány tagjai megint hazudni fognak, mert másképp nem tudják megtartani a hatalmat. Emelni fogják a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a tandíjat, az adókat és az energiaárakat is - mondta a Fidesz elnöke. "Magyarország szívdobbanása ma ez a két szó: elég volt!" - mondta Orbán.

Beszédének elején jelezte, hogy azt is megmondja, hogyan lehetne elérni, hogy "a rémálom eltűnjön a fejünk felől". A Fidesz elnöke szerint a megoldás a népszavazás. "Az Alkotmánybíróság hamarosan dönt, a helyzet egyértelmű lesz, és indulhat az aláírásgyűjtés" - közölte.

A népszavazási kezdeményezést tavaly október 23-án jelentette be a Fidesz elnöke, a tervezett kérdések között szerepelne az is, hogy legyen-e vizitdíj. A legnagyobb ellenzéki párt szerint ugyanis az embereknek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy dönthessenek azokról az intézkedésekről, amelyek bevezetését csak a választási győzelem után hozta nyilvánosságra a kormány. A kezdeményezés után jogi vita alakult ki arról, hogy lehet-e népszavazást tartani olyan kérdésekről, amelyek a kormányprogram fontos elemeit képezik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK