Gerendák zuhantak a Dohány utca járdájára

Vágólapra másolva!
Háromméteres gerendák és néhány köbméternyi faldarab hullott délután kettő körül a VII. kerületi Dohány utcában a járdára. Az utcában közlekedő troli vezetékéből elment az áram, a BKV három órára állította helyre a közlekedést..
Vágólapra másolva!

Hatalmas gerendák és néhány köbméternyi faldarab szakadt Budapest belvárosában a Dohány utca útfelületére és járdájára. A törmelék a Nagykörút közelében az egyik felújítás alatt álló ház tetejéről hullott alá. Az [origo] munkatársa - aki hallotta az omlás robaját is - azt látta a helyszínen, hogy két darab 3 méteres gerenda szakadt le az épületről a földre. Az útra esett gerendát a házon dolgozó munkások gyorsan eltávolították, míg a másik a troli vezetékét tartó kereszthuzalra esett.

Fotó: Marton Bálint

Miközben a munkások megpróbálták láncfűrésszel kettévágni a vezetéket lehúzó gerendát, egy durranást követően elment az áram a kábelből. Az [origo] tudósítója megkérdezte az utcában veszteglő troli vezetőjét, aki közölte: a BKV-tól már elindult a helyszínre a műszaki mentőegység. A szerelők végül délután három órára oldották meg a problémát.

Az omlás következtében senki nem sérült meg.