Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc budai házához vonult vasárnap este körülbelül száz Kossuth téri tüntető. Gonda László utcai harcokat jósolt, és azt mondta, azért tüntetnek a kormányfő házánál, hogy tudatosítsák benne, szerintük nemkívánatos személy Magyarországon.
Vágólapra másolva!

Tüntetők indultak a Kossuth térről Gyurcsány Ferenc miniszterelnök házához vasárnap este. A demonstrálók a Parlament mellett, Károlyi Mihály egykori köztársasági elnök szobránál gyülekeztek. Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 vezetője Gyurcsányt nemzetárulónak nevezte, és azt mondta, azért vonulnak a házához, hogy ismét tudatosítsák benne, nemkívánatos személy ebben az országban.

A szervezők a szobor előtt, egy kisbuszra mobilszínpadot állítottak fel. A színpadot és a tüntetőket egy kordonszalaggal választották el a Károlyi-szobortól. Az egyik tüntető ennek ellenére is leköpte a szobrot - jelentették az MTI tudósítói. Az árpádsávos és nemzeti színű zászlók alatt vonulók a Margit hídon át haladtak a kormányfő Szemlőhegy utcai házához.

A mintegy száz tüntetőt 40 gyalogos rendőr, valamint több járőrautó, rendőrmotoros, egy kamerás mikrobusz, és egy csapatszállító autó kísérte. A kormányfő házát a rendőrség fém kordonokkal zárta el. Gonda a kordonok előtt úgy fogalmazott: a Magyarországon tapasztalható "válságból" csak az erőszak lesz a kiút, és utcai harcok lesznek. A demonstráció este fél kilenc után rendbontás nélkül fejeződött be, a tüntetők elhagyták a helyszínt.